Veszítettek a Kék Cápák
Veszítettek a Kék Cápák

Egy valamit biztosan tudtak a nyíregyházi a tiszaújvárosi NB I B csoportos férficsapatról, a Kék Cápák szombati ellenfeléről: hogy Madár András jól dobja a hármast. Ehhez képest a vendégek hátvédje az első félidőben öt sikeres távoli kosarat dobott…

Csak egy rövidebb periódusban játszottak jól a Kék Cápák, akik hazai pályán veszítettek a férfi kosárlabda NB I B csoportban.

Egy valamit biztosan tudtak a nyíregyházi a tiszaújvárosi NB I B csoportos férficsapatról, a Kék Cápák szombati ellenfeléről: hogy Madár András jól dobja a hármast. Ehhez képest a vendégek hátvédje az első félidőben öt sikeres távoli kosarat dobott (a nyíregyháziak az egész meccsen összesen hármat…), így a kezdeti hazai előnyt ledolgozták a borsodiak.

A harmadik negyedben, 43–57-nél pedig nagynak tűnt a baj. Ebben a játékrészben nyolc perc alatt mindössze négy pontot dobtak a nyíregyháziak, aztán azonban futottak egy 17–0-s szakaszt, ami áthúzódott a negyedik negyedre, és a jól működő letámadásnak, a labdaszerzésekből dobott ziccereknek köszönhetően hét perccel a vége előtt sikerült megfordítani az állást (60–57).

A Tiszaújváros azonban átvészelte ezt a hullámvölgyét, és hiába pontozódott ki ukrán centere, Olekszandr Osznacs, a végén a győzelmet is megszerezte, mert a nyíregyháziak nem tudták megőrizni higgadtságukat, a kétes játékvezetői ítéletek reklamálásából kapott technikai hibákat jól kihasználta az ellenfél. Fájó és tanulságos pofont kaptak a Kék Cápák hazai pályán.

NB I B, férfi: Keleti csoport

  • Nyíregyháza Blue Sharks–Tiszaújváros 65–73 (19–22, 20–22, 12–13, 14–16)

Continental Aréna, 400 néző, v.: Gál J., Menyhárt, Kapusi.

Blue Sharks: Bus I. 7, Czura 14, Fazekas Cs. 7/3, Nagy K. 16/6, Gant 17. Csere: Keul, Sitku M., Oláh Z. 4. Edző: Siska János.

Forrás:szon.hu