Kezdődik a rájátszás
Kezdődik a rájátszás

A harmadik helyen zárta az alapszakaszt a Fatum Nyíregyháza. A női röplabdások már a rájátszásra készülnek, ahol a négy közé jutásért az Újpest lesz az ellenfelük. Az első mérkőzést a jövő héten rendezik…

A harmadik helyen zárta az alapszakaszt a Fatum Nyíregyháza. A női röplabdások már a rájátszásra készülnek, ahol a négy közé jutásért az Újpest lesz az ellenfelük. Az első mérkőzést a jövő héten rendezik.

 Koordinációs gyakorlattal kezdték a pénteki edzést a női röplabdások. A koncentrációra a rájátszás során is szükség lesz, a csapat ugyanis az Újpest ellen vívhatja ki a négy közé kerülést. Az együttes sokáig harcban állt a Vasassal a második helyért, de végül az angyalföldi vereség után a harmadik helyen zárta az alapszakaszt.

– Jobb lett volna a második hely, de így sincs gond, az Újpest ellen kell kiharcolnunk az elődöntőbe kerülést, ahol a Vasas ellen harcolhatunk majd – mondta Kalotai Zsófia játékos.

Az Újpest ellen a jövő héten kezdődik a párharc, mely két nyert találkozóig tart. A két együttes az alapszakaszban szoros meccseket vívott, de mindig a Nyíregyháza nyert.

– Bár megnyertük a találkozókat, azért mindkét meccsen előfordult, hogy komoly, 6-8 pontos hátrányból kellett visszajönnünk. Most szeretnénk ezt elkerülni. Egy hete játszottunk egymással az alapszakaszban, sok újat ennyi idő alatt azért nem lehet kitalálni – mondta Horváth András vezetőedző.

A csapatból Nelmaira Valdez küzd egy kisebb betegséggel, de várhatóan rá is számíthat majd a szakmai stáb a jövő héten. Josefina Fernandez lába teljesen rendbe jött, ő már elkezdte az edzéseket, így az Újpest ellen akár már pályára is léphet. Az első mérkőzést március 23-án rendezik a Continental Arénában, majd a fővárosban 26-án találkoznak a felek. Amennyiben még szükséges, március 30-án ismét Nyíregyháza lesz a helyszín.

Forrás:nyiregyhaza.hu