Meg kell feszülni az éremért!
Meg kell feszülni az éremért!

Nem kérdés, a harmadik hely megszerzéséért is meg kell feszülni! Most aztán különösen. A Fatum-Nyíregyháza élvonalbeli női röplabdacsapata ugyanis hazai vereségével „eldobta” magától a pályaelőnyt..

Oda a pályaelőny: a Fatum elvesztette a Berény elleni első meccset.

Nem kérdés, a harmadik hely megszerzéséért is meg kell feszülni! Most aztán különösen. A Fatum-Nyíregyháza élvonalbeli női röplabdacsapata ugyanis hazai vereségével „eldobta” magától a pályaelőnyt a Jászberény ellen, az egyik fél három győzelméig tartó párharc összecsapásán.

Mondhatni, a vendégek szorgos hangya módjára apró (azért a bosnyák Natasa Slipcevic néhány vízfakasztó bombával is megkínálta a túloldalon küzdőket…), ám annál hasznosabb pontokkal megzavarták a nyírségieket, akik csaknem végig kapaszkodni kényszerültek, vagyis jobbára futottak az eredmény után.

Derekasan próbálkozott a Nyíregyháza: olykor hat pontos hátrányt sikerült eltüntetni, a kiélezett pillanatokban azonban rendre becsúszott egy-egy felettébb bosszantó baki.

A két elúszott szettet követően csökkentett üzemmódra váltott a fénytechnika, az üzemzavar miatt félórás kényszerszünet előzte meg a harmadik felvonást. Némi kupaktanács, reményteli várakozással töltött percek után lőn teljes világosság. Mi mást tehettek volna, újra melegítettek az együttesek, csak éppen az ábra nem változott.

A házigazda pedig megint elengedte ellenfelét, majd hiába zárkózott fel megannyiszor, a végjátékban ismét a nyugodtabbnak tűnő, nem utolsósorban jóval kevesebbet hibázó berényiek kerekedtek felül. Folytatás szerdán, idegenben, ahol immár az egyenlítés érdekében a Fatum. Tényleg meg kell feszülni az éremért.

Röplabda: NB I, női, 3. helyért
1. mérkőzés

Fatum-Nyíregyháza–Jászberény 0:3 (-22, -23, -22)

Continental Aréna, 300 néző, v.: Adler L., Újházi M.

Nyíregyháza: Szombathelyi Sz. 8, Vacsi E. 9, Genesis 1, Valdez 16, Kalotai Zs. 6, Villám L. 7. Csere: Tóth F. (liberó), J. Fernandez 3, Leidgeb N. 2. Edző: Horváth András.

Jászberény: Bleicher R. 5, Gardovic 8, Fernandez C. 9, Slipjevic 13, Takács B. 2, Pintér A. 14. Csere: Ivkovic (liberó), Harmath Zs., Borsos L., Fábián F. 1. Edző: Branislav Franic.

Ász: 1–7. Rossz nyitás: 9–5.

Horváth András: – Innentől nincs mese, mindent meg fogunk tenni Jászberényben a győzelem érdekében.

Branislav Franic: – Ellenfelünk talán kicsit fáradt volt a Vasas elleni párharc miatt, ettől függetlenül ezen a meccsen úgy érzem, jobbak voltunk.
Az egyik fél három győzelméig tartó párharc állása: 1–0, a Jászberény javára.

KM-KT