Pénteken rajt
Pénteken rajt

Négy játékos távozott, három érkezett az elmúlt hetekben a Nyíregyháza Blue Sharks férfi kosárlabda együtteséhez. A klub szezonnyitó sajtótájékoztatóján a célt is megfogalmazták: az első négy közé kellene kerülni…

Bonyhádon kezdi a bajnokságot a Nyíregyháza Blue Sharks.

Négy játékos távozott, három érkezett az elmúlt hetekben a Nyíregyháza Blue Sharks férfi kosárlabda együtteséhez. A klub szezonnyitó sajtótájékoztatóján a célt is megfogalmazták: az első négy közé kellene kerülni.

– Azt tűztük ki célul, hogy a tavalyi ötödik helynél előrébb végezzünk. Ebben akár a feljutás is benne van, de a fő célunk az, hogy tovább fejlődjön a csapat – mondta Sitku Ernő szakmai igazgató.

A nyáron Czinger Zoltán Zalaegerszegről tért vissza Nyíregyházára, Vida Zoltán és Eddie Delegal pedig Amerikából érkezett.

– Elvégeztük a tervezett munkát a felkészülés során, és úgy érzem jó csapatunk lesz. A sorsolás lehetett volna kedvezőbb, mivel az első négy fordulóban nagyon erős gárdákkal találkozunk, de szeretnénk eredményesek lenni – mondta Siska János vezetőedző.

Pénteken a Bonyhád ellen kezdi a szezont a Nyíregyháza, mely az összevont NB-I/B egyik legerősebb gárdája. A csapat munkáját támogatók is segítik. A nyírségiek első hazai meccsüket szeptember 24-én a Veszprém ellen vívják.

Forrás:nyiregyhaza.hu