Kemény időszak kezdődik a Fatum számára
Kemény időszak kezdődik a Fatum számára

A Palota elleni vasárnapi, hazai meccs után kemény időszak kezdődik a Fatum számára. A Fatum-Nyíregyháza élvonalbeli női röplabdacsapata a B csoport első köre után a második helyen tanyázik a tabellán…

A Fatum-Nyíregyháza élvonalbeli női röplabdacsapata a B csoport első köre után a második helyen tanyázik a tabellán.

A nyírségieket csupán a Vasas előzi, amely jobbnak bizonyult a felek egymás elleni partiján. A bajnokság ezen szakaszának folytatásaként Horváth András együttese vasárnap (kezdés: 17 óra) lép újból színre, amikor a Palota RSC érkezik a Continental Arénába. Az erőviszonyokról több, mint árulkodó, hogy a vendégek mind az öt eddigi mérkőzésüket elbukták, az „odavágón” a Fatum is elporolta őket.

– Budapesten sikerült 3:0-re megnyerni a mérkőzést, nyilván ugyanez a cél itthon is – szögezte le Horváth András, a nyíregyháziak edzője, aki az előzmények ismeretében aligha mondhat mást. – A biztos győzelem reménye mellett lesznek adott szituációk, melyeket gyakoroltunk és természetesen szeretnénk viszontlátni a pályán.Annál is inkább, mivel innentől nagy, egyben kemény menetelés kezdődik, a bajnokság és a Magyar Kupa mellett nemzetközi porondon is igyekszünk helytállni.

Igaz, ami igaz, jövő szerdán mindjárt a legjobb magyar klubnak titulált Békéscsaba ellen, szintén hazai környezetben Közép-európai Liga összecsapást vív a Fatum, majd december 12-én bemutatkozik a CEV-kupában. Mégpedig a belga bajnokkal szemben, a párharc első találkozóját ugyancsak a Continental Arénában rendezik, míg a visszavágó januárban esedékes.

Forrás:szon.hu