Kényszerfeladóval a címvédő ellen
Kényszerfeladóval a címvédő ellen

A házigazdák egyik feladójukra sem számíthattak. Kotormán Réka belázasodott, Genesis Francesconak pedig a válla nem egészséges, és utóbbi bár percekre beállt, az ütő Szombathelyi Szandra életében először játszhatott a feladó posztján…

Egy csatát már a mérkőzés előtt elveszített a Fatum Nyíregyháza.

A házigazdák egyik feladójukra sem számíthattak. Kotormán Réka belázasodott, Genesis Francesconak pedig a válla nem egészséges, és utóbbi bár percekre beállt, az ütő Szombathelyi Szandra életében először játszhatott a feladó posztján.

Az első szett elején nem látszott mindez, jó labdákkal szolgálta ki a társakat, és 8-4-nél vezetett a Nyíregyháza.

Innen fordított Dobi Edina vezérletével a Békéscsaba, mely 25-20-ra nyerte a játékrészt. A második játszmában 7-7-ig fej-fej mellett haladtak a csapatok, majd Ivanovic és Mlinar pontjaival megléptek a vendégek, és tíz ponttal elhúztak. 25-14-re nyerte a második szettet is a BRSE. A harmadik felvonás is hazai pontokkal indult, de 7-7-nél egyenlített a Békéscsaba, és folyamatosan növelte is előnyét. A végül 16 pontig jutó horvát Mlinar rendre jól játszotta meg a labdákat, és 25-18-ra nyerte a harmadik játszmát a vendég együttes, mely így 3-0-ra győzött a MEVZA Kupában.

  • Fatum Nyíregyháza – Békéscsaba 0-3 ( -20, -14, -18)

Nyíregyháza: Szombathelyi 2, Kalicanin 5, Fernandez 9, Matic 9, Kalotai 1, Valdez 9
Csere: Tóth, I.Francesco(liberók), Villám, G.Francesco
vezetőedző: Horváth András

Békéscsaba: Ivanovic 14, Koseková 2, Pekárik 6, Mlinar 16, Fresco 11, Dobi 10
Csere: Molcsányi(liberó), Szpin
vezetőedző: Alberto Salomoni

Forrás:nyiregyhaza.hu