Csúcsra járatott csapat
Csúcsra járatott csapat

Történelmi szezont írhat a Fatum-Nyíregyháza élvonalbeli női röplabdacsapata, amely immár tényleg a régi, veretes időket idézi szereplésével. A nyírségiek kupagyőzelem után újabb nagy tettet hajtottak végre…

A kupadöntőben sikerült legyűrni a Békéscsabát, ami bajnoki fináléban is megvalósulhat.

Történelmi szezont írhat a Fatum-Nyíregyháza élvonalbeli női röplabdacsapata, amely immár tényleg a régi, veretes időket idézi szereplésével. A nyírségiek kupagyőzelem után újabb nagy tettet hajtottak végre, a Vasas, majd az UTE elleni párharc megnyerésével bajnoki finálét vívhatnak – a címvédő Békéscsabával. Az csak hab a tortán, hogy mindkét különcsatát hibátlanul teljesítették, az angyalföldiekkel összesítésben 2–0-ra, az újpestieket 3–0-ra verték. Különösen utóbbi számít nagy attrakciónak, kiváltképp, hogy kétszer idegenben diadalmaskodtak.

A nyíregyházi klub 2007-ben hódította el utoljára a bajnoki címet, két esztendővel később pedig ezüstérmet szerzett. Az előző szezonban bronzéremmel zárt, így már most kijelenthető: hosszú időt követően újfent a csúcsot ostromolja.

– Legyünk őszinték, nem volt jó színvonalú a meccs, de az vesse ránk az első követ, aki hasonlóan kiélezett helyzetben szemet gyönyörködtető játékkal tud előrukkolni – taglalta Hollósy László, a Fatum edzője. – Felfokozott hangulat és nagyon meleg volt a csarnokban, és persze ne felejtsük, sok forgott kockán. Néha meg kell szenvedni a győzelemért, mi pedig ezt megtettük. Nehéz ilyenkor megmondani, hogy mi döntött, nagyon sok ki nem kényszerített hiba jellemezte a mérkőzést, de mindig sikerült egy-egy jó szériát elkapni, és például jelentős tényezőnek számított, hogy Villám Lilla hatékonyan szállt be a végén, eredményes nyitássorozattal lehetőséget teremtett a fordításra.

Ami a döntőt illeti, a címvédő Békéscsaba lesz az ellenfél, amelyet a Magyar Kupa-fináléban legyűrt a Nyíregyháza. Ez, persze más műfaj, nem egy találkozó dönt, három mérkőzést szükséges behúzni a diadal érdekében. De elnézve az érdi ütközet óta bemutatott menetelést, a csúcsrajáratot csapatot, most igazán adott az esély az újabb fényes diadalra.

– Nyilván a Csaba a favorit, amelyet ugyebár egyszer legyőztük, de ebből nem szabad messzemenő következtés levonni – fogalmazott Hollósy László. – Nekünk az a dolgunk, hogy becsületesen felkészüljünk, a maximumot nyújtsuk, majd kiderül, ez mire lesz elég. Mivel sportemberek vagyunk, természetesen nyerni akarunk, annyit azért ígérhetek, meg akarjuk szorítani őket.

A döntő a tervek szerint április 30-án kezdődik a Békéscsaba otthonában.

Forrás:szon.hu