„Az enyém azért értékesebb” – teszi le az asztalra mosolyogva a Nyíregyháza Blue Sharksszal szerzett Hepp-kupa-ezüstérmét kedvese LEN-kupa-aranya mellé Bus Iván. Persze, az NB I B csoportos csapat irányítója jól tudja…
A kosárlabdázó Bus Iván és a válogatott vízilabdázó Szilágyi Dorottya a tajvani universiadén talált egymásra.
„Az enyém azért értékesebb” – teszi le az asztalra mosolyogva a Nyíregyháza Blue Sharksszal szerzett Hepp-kupa-ezüstérmét kedvese LEN-kupa-aranya mellé Bus Iván. Persze, az NB I B csoportos csapat irányítója jól tudja, hogy a februárban szerzett medálja nem vetekedhet párja, Szilágyi Dorottya, a Dunaújváros női vízilabdázóival a múlt héten elért nemzetközi kupasikerével. Az újvárosiak válogatott kapásszélsője a nagy siker utáni (szabad)napokat Nyíregyházán töltötte, és persze, hogy magával hozta az ezüstnél azért szebben csillogó érmét is.
De hogyan is kezdődött a szerelem? Merthogy a két sportág és a két város is meglehetősen távol esik egymástól.
– A tavalyi tajvani universiadén, amelyen mindketten sportolóként voltunk jelen – felelte Bus Iván, a Nyíregyháza Blue Sharks kosárlabdázója. – Egy emeleten voltunk elszállásolva, és már a megnyitó előtt megtetszett nekem Dorka, szóba elegyedtünk, egyre többet beszélgettünk, a többi pedig jött magától. Egymás eseményeire nem nagyon tudtunk járni, hiszen szinte minden meccseink voltak egymástól nem túl közeli helyszíneken, emellett még edzeni is kellett, de azért Dorkáék döntőjén ott voltam. Azóta is a távolság okozza a legfőbb gondot a kapcsolatunkban, de amint az egyikünknek van egy, vagy akár csak egy fél nap szabadideje, akkor már utazik is a másikhoz. Nekünk azért több meccsünk van Budapest környékén, mint a dunaújvárosi vízilabdázóknak errefelé, de manapság már nincsenek leküzdhetetlen távolságok.
Iván pályafutása azért jól ismert szűkebb pátriájában, de mivel errefelé a felnőtt vízilabda, különösen a női, kuriózumnak számít, Szilágyi Dorottya azért jobban bemutatásra szorul – szóval innentől kezdve róla szól a történet. Főként, hogy a sportolói pályafutásának íve sem szokványos.
– Új-Zélandon kezdtem el vízilabdázni – kezdi a meghökkentést a bájos hölgy. – Apukám vízilabda-edző, és másfél éves voltam, amikor a munkája kapcsán elkezdtük járni a világot, éltünk még Dél-Afrikában és Ausztráliában is. Tizenhat évesen egyedül hazajöttem, és végül itthon érettségiztem le. Előtte már két éve abbahagytam a vízilabdát, ám 2012 decemberében éppen ott volt a junior világbajnokság, ahol akkor éppen éltünk, tehát az ausztráliai Perthben. A magyarok edzője, Mihók Attila meglátogatott bennünket, és ő vett rá arra, hogy kezdjek el nála újra játszani, rá két hónapra már itthon voltam. Azóta is ő az edzőm, az universiade-válogatottat is ő irányította, no meg vele nyertük meg a múlt hétvégén a LEN-kupát is.
Forrás:szon.hu
