Nyert az Ózd ellen az NYKC
Nyert az Ózd ellen az NYKC

A jövő heti bajnoki rajt előtt amolyan főpróbaként a Magyar Kupában az Ózd ellen lépett pályára a Nyíregyházi KC. A férfi kézilabdások nem kezdtek jól, a találkozó elején a borsodiak kihasználták…

Továbbjutás a Magyar Kupában – nyert az Ózd ellen az NYKC. A második félidőben fordított a Nyíregyháza.

A jövő heti bajnoki rajt előtt amolyan főpróbaként a Magyar Kupában az Ózd ellen lépett pályára a Nyíregyházi KC. A férfi kézilabdások nem kezdtek jól, a találkozó elején a borsodiak kihasználták a védelmi hibákat, ám arra senki nem gondolt, hogy 43 percet kell várni, mire az NYKC először vezet. Pedig ez történt, az első játékrészben a vendégek pontosabban céloztak, és Gadnai védéseire, Varga László passzaira és Nagy Csaba öt góljára is szükség volt, hogy háromnál ne legyen nagyobb a hátrány. Fordulás után viszont gyorsan ledolgozta a Nyíregyháza a különbséget, és a pályára lépő fiatalok is remekül szálltak be. Ekkor már Oláh Zoltán védte a hazai kaput – remekül – elől pedig Kurbely László és Szűcs Balázs is beindult, így fordított az NYKC, és bár a hajrá izgalmasan alakult ( Oláh hetest is védett) a Nyíregyháza megnyerte a meccset, és továbbjutott. Egy hét múlva a DEAC érkezik az első bajnokin.

Nyíregyházi KC  – Ózd 27-24 (11-14)

Nyíregyháza: Gadnai – Nagy Cs 5, Kurbely 5, Szűcs 5, Bor, Gubó 3, Mihályi  Csere: Oláh(kapus), Boda, Takács 2, Varga L 3, Fórizs 2, Tamás, Horváth

vezetőedző: Bécsi János

Forrás:nyiregyhaza.hu