Kék Cápák – A védekezés mindennek az alapja
Kék Cápák – A védekezés mindennek az alapja

Nyíregyháza – A Blue Sharks több mutatóban javult, és kevesebb veresége volt, mint az előző szezonban.

 

Véget ért a férfi kosárlabda NB I./B alapszakasza, ami után a Nyíregyháza Blue Sharksnak nincs miért szégyenkeznie. A Cápák a negyedik helyről várják a rájátszást, pedig voltak nehézségek: később érkezett légiós, akivel aztán szerződést kellett bontani, és sérülés miatt rendre hiányzott egy-két meghatározó játékos, a bajnokság második felére aztán igazi élcsapattá nőtte ki magát a nyíregyházi együttes.

– A szezon elején nem tudtuk pontosan, hogy milyen pozícióra hozzunk légióst, mert a gyűrű alatt és külső poszton is voltak problémáink – emlékezett vissza Siska János vezetőedző. – Végül olyan játékost szerződtettünk, aki hármas és négyes pozícióra is alkalmas. Statisztikák alapján nem volt rossz, és egyszer-kétszer megmutatta, hogy tud ő kosárlabdázni, de valamiért nem sikerült beilleszkednie a játékstílusunkba, illetve fegyelmezetlen is volt.

Jót tett a csere
– Utána irányító posztra hoztuk Michael Harmont, aki úgy tűnik, jó választás volt, mert vele csupán kétszer kaptunk ki, míg előtte ötször – folytatta a tréner. – Mike beilleszkedésével fejlődött Bus Iván játéka is, lekerült róla a teher, nem feltétlenül azzal kell foglalkoznia, hogy felhozza a labdát és szervezze a játékot, tud kicsit pihenni fejben. De nyugodtan mondhatom Brúnót és Czura Attilát, valamint az alsó posztunk is fejlődött kicsivel, bár ez kevésbé jött ki, mert Tóth Geri sokáig sérült volt. Ekkor viszont a fiatalokat be tudtuk építeni, Sitku Marci és Mokánszki Máté is fontos mérkőzéseken tudja most már hozni a pontokat, és védekezésben is javultak, Fazekas Csabival együtt a három fiatalt bármikor nyugodtan tudjuk használni.

A nyíregyháziak 19 sikere között vannak negyvenpontos győzelmek is, nagy idegenbeli diadalok, illetve hazai pályán megverték a Veszprémet és a BKG-t is. Kérdés, az edzőnek melyik meccs az etalon.

– Nem tudom megmondani, mert minden meccs más, mindegyiket máshogy kell megnyerni, ráadásul a rangadók többségén nem játszottunk teljes, egészséges kerettel – fejtette ki. – Az Oroszlány ellen itthon kikaptunk ugyan, de az a meccs nagyon tetszett, a Honvéd ellen idegenben a végjátékban fordítottunk, mindenki hozzátette a magáét, de a Vasas elleni is az egyik legfontosabb idegenbeli győzelmünk volt. Pozitív, hogy azokat a meccseket megnyertük, amik nagyon kellettek. Összességében azoknak a mérkőzéseknek örültem a legjobban, amiken jó volt a védekezésünk.

Erősödött a bajnokság
A Cápák a második legkevesebb pontot kapták a bajnokságban, és több statisztikai mutatóban is az élen járnak.

– A támadásunk az egész szezonban folyamatosan javult, és azt gondolom, még mindig van bennünk, ez biztató a rájátszásra. A védekezésünk kemény, gyors támadásokat tudunk belőlük vezetni, ami ellen nagyon nehéz az ellenfélnek védekeznie. Ezt szerettük volna kialakítani, és egész jól meg is tudtuk oldani. Összességében elégedett vagyok a helyezésünkkel, a szezon elején is azt mondtuk, hogy a negyedik, ötödik hely a reális. A bajnokság erősségét mutatja, hogy jobb mutatókat hoztunk, mint tavaly, és eggyel kevesebb a vereségünk, de ez most a negyedik helyre volt elég, míg tavaly harmadikok lettünk – zárta szavait Siska János.

A rájátszás első körében a BKG-val csap össze a Blue Sharks, a mérkőzések időpontjáról még nincs információ.

Kosárlabda: Férfi NB I./B
Az alapszakasz végeredménye
1. Veszprém 26 24 2 2411-2017 0.96

2. MAFC 26 24 2 2430-1936 0.96

3. Oroszlány 26 20 6 2243-1841 0.88

4. Blue Sharks 26 19 7 2199-1886 0.87

5. BKG 26 18 8 2248-2016 0.85

6. Honvéd 26 15 11 2041-1998 0.79

7. Vasas 26 14 12 2069-2008 0.77

8. PVSK 26 9 17 1969-2203 0.67

9. MTK 26 9 17 1830-1914 0.67

10. Budafok 26 9 17 2076-2161 0.67

11. MEAFC 26 8 18 1961-2145 0.65

12. Nagykőrös 26 8 18 1934-2244 0.65

13. Békés 26 3 23 1977-2419 0.56

14. Bonyhád 26 2 24 1821-2421 0.54

Kiemelkedő egyéni statisztikák

Pontátlag: 6. Michael Harmon (16.85)

VAL: 10. Bazsó Brúnó (20.76)
Védőlepattanó: 4. Bazsó Brúnó (6.08)

Támadólepattanó: 12. Tóth Gergely (2.2)
Összes lepattanó: 6. Bazsó Brúnó (7.32)

Gólpassz: 5. Bus Iván (5.72)

Szerzett labda: 14. Fazekas Csaba (1.6)

Kiemelkedő csapatstatisztikák

Dobott pont: 2199 (5.)

Közeli dobások hatékonysága: 62.4% (3.)

Középtávoli do. hatékonysága: 37.6 % (3.)

Távoli do. hatékonysága: 37.1 % (1.)

Eladott labda: 285 (a legkevesebb a mezőnyben)

MK