Képzés sportoló gyerekeknek – sportágazat indul a Bencs László Szakközépiskolában
Képzés sportoló gyerekeknek - sportágazat indul a Bencs László Szakközépiskolában

A Nyíregyházi Szakképzési Centrum megalakulása óta kiemelten kezeli sportot. Folyamatosan igyekeznek motiválni a tanulókat és a testnevelőket, most pedig a Bencs László Szakközépiskolában egy új sportágazat indul.

A Nyíregyházi Szakképzési Centrum megalakulása óta kiemelten kezeli sportot. Folyamatosan igyekeznek motiválni a tanulókat és a testnevelőket, most pedig a Bencs László Szakközépiskolában egy új sportágazat indul.

– Nyíregyháza egy sportos város, a Szakképzési Centrum tanulói között is sokan vannak akik rendszeresen járnak edzésekre. Ezért úgy gondoltuk, az általános iskolások között is vannak olyanok, akik a középiskolában szeretnék folytatni a sportot, és szeretnének középfokú végzettségű sportszakemberré válni – mondta Gurbánné Papp Mária a Nyíregyházi Szakképzési Centrum főigazgatója.

A sportágazat ugyanis masszőri végzettség mellett lehetőséget ad arra is, hogy érettségi után +1 év tanulással edzői minősítést kapjanak a tanulók.

– A fiatalok szakgimnáziumi képzésben vehetnek részt, ahol az érettségi mellett egy sportmasszőri illetve egy sportedzői végzettséget is kapnak. Ez a 4 illetve 5 éves program vonzó lehet a sportot szerető, vagy sportoló gyerekeknek – mondta Herczku Márton a Nyíregyházi SZC Bencs László Szakközépiskola tagintézményvezetője.

A Nyíregyházi Sportcentrum vezetése bízik abban, hogy a sportoló diákok között népszerű lesz a képzés.

– Minél jobb körülményeket szeretnénk teremteni azoknak a fiataloknak, akik a tanulás mellett sportolnak is. A képzés nem csak egy sportághoz kapcsolódna, a Sportcentrum kosarasai, úszói, atlétái mellett a Nyíregyháza Spartacus-Bozsik Akadémia labdarúgói is járhatnak ebbe az iskolába – mondta Sitku Ernő ügyvezető, Nyíregyházi Élsport Nonprofit Kft.

image 750x 5cdbe2feebf1f

A Nyíregyháza Spartacus – Bozsik Akadémia vezetése pontosan tudja, hogy a család és a klub mellett az iskolára is nagy szükség van a gyerekek nevelése során.

– A labdarúgóink a prioritási sorrend elejére helyezik a futballt, de mindig arra buzdítjuk őket, hogy a tanulást legalább olyan komolyan kell venni. Kevesen válnak ugyanis profivá, mert a tehetség és a képzés mellett szerencsére is szükség van ehhez. A középiskolás években komolyan kell venniük a tanulást, és ez a speciális kezdeményezés ami most megvalósul Nyíregyházán, megfelelő feltételrendszert biztosít a játékosaink számára – mondta Kiss Baranyi Sándor a Nyíregyháza Spartacus-Bozsik Akadémia igazgatója.

A sportágazatra pótfelvételi keretében már most lehet jelentkezni, és 2019. szeptemberétől indul a képzés.