A következő idényben is a Fatum-Nyíregyházát erősíti
A következő idényben is a Fatum-Nyíregyházát erősíti

A tehetséges átló, Varga Elizabet a 2019/2020-as szezonban is nyíregyházi színekben lép pályára. A fiatal,
20 éves játékos 2017. decemberében érkezett a marosvásárhelyi CSU Medicina Targu Mur egyettüsétől a szabolcsi
megyeszékhelyre.

Varga Elizával beszélgettünk.

– Miért döntöttél ismét a Fatum-Nyíregyháza mellett?

– Véleményem szerint egy hozzám hasonló fiatal játékos számára minden adott ahhoz, hogy a lehető legtöbbet
tanuljon és fejlődjön. Emellett pedig az a családias hangulat, amit a szurkolók is és a csapat tagjai is átéreznek,
pótolhatatlan.

– Hogyan telik a nyarad?

– A szezon végén eldöntöttem, hogy ezt a nyarat végig szeretném dolgozni és a szerencse is úgy hozta, hogy két válogatottal
edzhetek, a felnőttekkel és az Universiade-ra készülőkkel. Mivel én még sajnos nem játszhatok a magyar színekben, ezért amíg a lányok
meccseken és tornákon vannak, addig nekem vakációm van.

– Mit vársz a következő idénytől ?

– Nagyon szeretném tartani azt, amit az utóbbi két szezonban elértünk és persze ennél jobbra törekedni, amiért minden tőlem telhetőt megteszek.
A Fatum-Nyíregyházától azt várom, hogy legyen összefogás, mert akkor ha egy csapatban nagyon jó a kohézió, ott bármi lehetséges.