„Minden tőlem telhetőt meg fogok tenni a meccseken”

Egy igazán tehetséges, korosztályos válogatott kosárlabdázóval erősítettük keretünket az előttünk álló bajnoki szezonra.  A szombathelyi nevelésű 19 éves Dancsecs András nem kis büszkeségére az elmúlt évben az amerikai Indiana University of Pennsylvania kosárlabda csapatának volt a tagja.

Alig egy hónapja érkeztél hozzánk.  Hogy érzed magad Nyíregyházán, sikerült könnyen beilleszkedned a csapatba?

Abszolút. Nagy szeretettel fogadtak a játékosok és a szakmai stáb is.  A beilleszkedésemet segítette, hogy több játékost ismertem régebbről a csapatból, gondolok itt Sitku Marcira, Bazsó Brúnóra, Vaskó Gyurira illetve Mokánszki Mátéra. Nyíregyháza nagyon szép város, a Continantal Aréna pedig extra feltételeket biztosít a sportoláshoz, csak ámultam, amikor először megláttam, hogy milyen körülmények között fogok kosarazni.  Nagyon tetszik, hogy egy helyszínen tudunk edzeni, kondizni és rehabilitálni az arénán belül. Úgy érzem, minden adott ahhoz, hogy tovább fejlesszem magam. Eddig dobógéppel nem volt lehetőségem gyakorolni, itt ez is megvan.

A kosárlabdázás alapjait a szombathelyi kosárlabda akadémián szerezted meg. Hány éves korodban kezdtél el a kosarazni, kik voltak az első mestereid?

Hat éves koromban kezdtem el kosárlabdázni – ahogy említetted – Szombathelyen. Az első mesterem  Perl Zoli  édesanyja, Kalamár Zsuzsanna volt,  aki megtanította számomra a kosárlabdázás alapjait. Nagyon sokat köszönhetek neki, ő szeretette meg velem a sportágat.

Fiatal korod ellenére nemzetközi mérkőzéseket is játszottál már, hiszen tagja vagy az utánpótlás válogatottnak. Legutóbb a B divíziós EB-n szerepeltél a magyar válogatottal Portugáliában.

Igen, 16 éves korom óta folyamatosan tagja vagyok a magyar válogatottnak.(U16.U18,U20)   A portugáliai szereplésünk kicsit csalódás volt, az elején azt gondoltuk, hogy jobb eredményt is el tudunk érni.  

Legutóbb az amerikai Indiana University of Pennsylvania kosárlabda csapatát erősítetted. Gondolom felejthetetlen élményekkel tértél haza és sokat tanultál a kosárlabdázás őshazájában.    Van összehasonlítási alapod. Mennyiben más egy kosárlabda edzés Amerikában, mint itthon?

Teljesen más. Amerikában sokkal keményebb és hosszabb egy edzés, mint nálunk. Nem egyszer folyamatos három órás edzéseim voltak. Sokkal többet kondiznak is, mint nálunk és nagyon nagy hangsúlyt fektetnek az edzések ideje alatt a fegyelemre. Úgy érzem, hogy nagyon sokat fejlődtem –  elsősorban fizikálisan –   az egy éves kint létem alatt.

Melyek az egyéni céljaid, ambícióid itt Nyíregyházán?

Korábbi mestereimtől és az amerikai egyéves ösztöndíjam alatt megtanultam, hogy a sportban nincs lehetetlen. A célok elérése érdekében bármilyen körülmény között a maximumot kell nyújtani egy élsportolónak.  Azt mondhatom, hogy itt Nyíregyházán is minden tőlem telhetőt meg fogok tenni a meccseken a győzelem érdekében. 

Dancsecs András

Születési dátum: 2000.02.14.

Poszt: 1-2 (irányító-hátvéd)

Utánpótlás válogatott (U16,U18,U20)