Aki állást keres, annak ma a Kelet-állásbörzén a helye

Közel negyven cég és szervezet több száz konkrét állásajánlattal várja az érdeklődőket ma 9 és 16 között a nyíregyházi Continental Arénában.

A munkaerőhiány megyénkben is egyre nehezebb helyzetbe hozza a gazdaság szereplőit, és ugyan rengeteg a betöltetlen pozíció, mint ahogy sokan szeretnének elhelyezkedni is: az egymásra találás azonban nem mindig egyszerű. Ezt könnyítjük meg azzal, hogy a megye foglalkoztatói és munkavállalói számára közvetlen találkozási lehetőséget teremtünk. A Kelet-Magyarország újabb állásbörzéje ma délelőtt 9 órakor nyitotta meg kapuit a Continental Arénában. A keddi rendezvényen közel negyven cég és szervezet (köztük olyan foglalkoztatók, mint a Lego, a Hübner vagy a Diehl) több száz konkrét állásajánlattal várja az érdeklődőket.

Az is hagyomány, hogy a börzével párhuzamosan egy szakmai fórumot is megrendezünk, melyen a megye munkaerőpiacának jelenlegi helyzetét elemzik majd a szakemberek, illetve az is szóba kerül, hogy a megyei kormányhivatal milyen módszerekkel igyekszik erősíteni a foglalkoztatást.

A keddi állásbörze hivatalos megnyitóján Román István megyei kormánymegbízott kiemelte: remek kezdeményezés a Kelet Állásbörze, hiszen közös a cél, mégpedig az, hogy a megfelelő álláskereső a megfelelő munkahelyre kerüljön.

Seszták Oszkár, a megyei közgyűlés elnöke elmondta: az emberi méltóságnak a munka ad megfelelő alapot, ezért fontos, hogy minél többen dolgozzanak a megyében. – Mi nem azt az utat választottuk, hogy segélyt osztogatunk, hanem azon dolgozunk, hogy az elsődleges munkaerőpiacon találja meg mindenki a maga boldogulását – fogalmazott Seszták Oszkár.

Dr. Ulrich Attila, a megyeszékhely alpolgármestere szerint az önkormányzat remek kapcsolatot ápol a helyi multinacionális cégekkel, ahogy a kis- és középvállalkozásokkal is. – A fiataloknak, a gyermekeinknek építjük a jövőt, ehhez pedig az kell, hogy minél többen dolgozzanak és állást találjanak maguknak, pénzt vigyenek haza, amiből eltarthatják családjukat – mondta az alpolgármester.

Csökken a számuk

A megyeszékhelyen legutóbb március végén rendeztünk állásbörzét. Ezen elhangzott: évről évre csökken az álláskeresők és a közmunkában foglalkoztatottak száma, sőt most már nem a munkanélküliség, hanem a munkaerőhiány jelenti az igazi problémát, az új kihívásokra új megoldásokat kell találni.

A megyeszékhelyen tavasszal ötezerrel kevesebben kerestek állást, mint ahányan tették ezt nyolc éve. A városvezetés folyamatosan tartja a kapcsolatot a város kisebb és nagyobb cégeivel, igyekeznek felmérni az igényeket, hisz egy a cél: a munkanélküliek találjanak maguknak munkahelyet, a cégek pedig találják meg a nekik megfelelő álláskeresőt.

Megyénkben nem csak Nyíregyháza tekinthető gazdasági centrumnak, hiszen több nagyvárosban is találunk erős multinacionális cégeket, ahogy prosperáló családi vállalkozásokat is.

Az állásbörzén részt vevő cégek, szervezetek
ANDREASAGRO Skandináv Munkaerőpiaci Zrt., Ardagh Metal Packaging Hungary Kft., CallComm Zrt., Coloplast Hungary Kft., Debreceni Szakképzési Centrum, Diehl Aviation Hungary Kft., DKV Debreceni Közlekedési Zrt., Eissmann Automotive Hungaria Kft., FÉMALK Zrt., FMF Szerviz Kft., FrieslandCampina Hungária Zrt., GÉMTECH Kft., GyógyVarázs Kereskedelmi Kft., Hübner-H Kft., INT-SOLUTION Kft., ISS Facility Services Kft., Jász-Plasztik Kft., Karrier Szakmai Diáksegítő Egyesület, KFC Nyíregyháza, Kisvárdai Szakképzési Centrum, Látható Formula Kft., LEGO Manufacturing Kft., MH Katonai Igazgatási és Központi Nyilvántartó Parancsnokság, Michelin Hungária Kft., MSK Hungary Gépgyártó Bt., Nyíregyháza Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatala, Karrierpont, Origo Job Kft., Penny Market Magyarország, Phylazonit Kft., Praktiker Magyarország, PROHUMÁN 2004 Kft., Pro-Team Nonprofit Kft., Resilux Közép-Európa Csomagolástechnikai Kft., Rumed Kft., Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Kormányhivatal, Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Kórházak és Egyetemi Oktatókórház, Tecnica Ungheria Kft., Trans-Sped Papirusz Kft.

KM