Amerikai játékossal teljes a Hübner Nyíregyháza BS kerete

A Hübner Nyíregyháza BS pénteken játssza a szezon első bajnokiját.

Pénteken az NB I./B-s Hübner Nyíregyháza BS számára is megkezdődik a bajnokság, és jó hír, hogy immáron teljes kerettel készülhet a csapat, hiszen Bryton Hobbs személyében amerikai légióst igazolt a klub. A 28 éves, 185 centiméter magas, egyes és kettes poszton bevethető kosaras az előző idényben a litván másodosztályban és Ománban játszott, nyáron a Boston Celtics Summer League-csapatával készült.

Fotó: NKL

– Nem könnyű kiválasztani a légióst, hiszen ilyenkor a csapatok mindig kapnak különböző felvételeket, aztán amikor megérkezik a játékos, akkor derül ki, hogy valójában milyen a kosaras – fogalmazott Sitku Ernő, a csapat szakmai igazgatója. – Bryton néhány napja van még csak itt, de amit eddig láttunk, az pozitív. A felkészülés viszont egy dolog, mindent a bajnokság dönt el.

Első négy a minimális cél

– Ez lesz a negyedik profi szezonom, azért jöttem, hogy segítsem a csapatot, és igyekszem a vezérévé válni. Annyit ígérhetek, hogy százszázalékos teljesítményre fogok törekedni – mutatkozott be az amerikai játékos.

Hobbs mellett Dancsecs András, Szobi Dániel és Brugós Olivér érkezett a csapathoz.

– Kicsit átalakult a keret, de az újakat sikerült beépíteni, felvették a ritmust – mondta Siska János vezetőedző. – Hathetes felkészülést terveztünk, ami kicsit elhúzódott, mert a Baja elleni meccsünket később játsszuk. Nem bánjuk, mert többet tudtunk edzeni, és a múlt héten érkezett külföldi játékosunknak is több ideje van beilleszkedni. Az előző idényhez hasonlóan az első négyben szeretnénk zárni az alapszakaszt, utána meglátjuk, mire képes a csapat. Nagyon jól sikerült a felkészülés, jó mérkőzéseket játszottunk, találkoztunk erősebb és gyengébb ellenfelekkel is. Örülök például annak, hogy kedden a négy légióssal felálló, élvonalbeli rajt előtt álló Jászberénnyel is lépést tudtunk tartani.

A nyíregyháziak pénteken már élesben mérkőznek az újonc Baja vendégeként, jövő hét szerdán a DEAC U23-as csapata ellen pedig itthon is bemutatkoznak a Hepp-kupában.

MK, www.szon.hu