Nem kell vészharangot kongatni

Siska János szerint nem volt előjele a pénteki gyenge játéknak.

A Hübner Nyíregyháza BS múlt pénteken a Baja vendégeként kezdte meg az NB I./B Piros csoportjának új idényét, és nagy meglepetésre 73–66-ra kikapott az újonctól.

– Teljesen rossz ritmusban, lassan játszottunk, ehhez jött még az is, hogy nem ment kintről a dobás – értékelte a meccset Siska János, a Cápák vezetőedzője. – Nem volt ennek semmi jele, mert a felkészülési meccseken jól játszottunk, de pénteken egyszerűen rossz napot fogtunk ki. Nem fogok magyarázkodni, hiszen nyernünk kellett volna, ugyanakkor senkit nem tudok hibáztatni, mert mindenki küzdött.

Két meccs a héten

– A Baja híres arról, hogy jól dobja a hárompontosokat, ezt akartuk kivenni a játékukból, és sikerült is, hiszen csupán négy triplát kaptunk, de belül puhán védekeztünk – folytatta. – Ez az első mérkőzés volt, nem érzem, hogy vészharangot kellene kongatni, a következő fordulókban javítunk.

A nyíregyházi csapat szerdán 19.30-tól hazai pályán játszik a DEAC U23 ellen a Hepp-kupában, majd szombaton a Vasas vendégeként folytatja a bajnokságot.

MK, www.szon.hu

Fotó: Sipeki Péter