A fiatalok sem terhelhetőek a végtelenségig

A Cápák kedvezőtlen körülmények között ­készültek a kupa­meccsre.

A Hübner Nyíregyháza BS kedden 68–63-ra kikapott a MEAFC-Miskolctól a Hepp-kupában, amelyből ezzel a legjobb tizenhat között kiesett. A vereség váratlan volt, mert a nyíregyháziak a bajnokságot is idevéve nyolc meccse veretlenek voltak.

– A legnagyobb baj, hogy nem tudtunk készülni erre a meccsre – értékelte a találkozót Siska János, a Cápák vezetőedzője. – A fiatalok és Bus Iván hétfőn egyetemi meccs­re mentek Egerbe, az amerikai játékosunk beteg volt, összesen öten edzettünk. Nálunk a fiataloknak fontos szerepe van a csapatban, de hétfőn is sokat játszottak, ezért nem tudtuk őket úgy használni, ahogy szerettük volna. Talán Mokánszki Máté is a fáradtság miatt sérült meg. El kell gondolkodni, hogy az egyetemi bajnokság vagy a B csoportos csapat a fontosabb.

Itthon javíthatnak

Az említett egyetemi mérkőzésen a nyíregyházi csapatban Sitku Márton 40, Vaskó György és Mokánszki Máté 39-39, Demeter Ádám 38 percet játszott.
– Szerettük volna többet pihentetni a játékosokat, ezért is változtattunk a kezdőcsapaton – folytatta a tréner. – Megpróbáltunk mindent, de ezen a meccsen nem jött be semmi, a Miskolc jobban játszott, amihez gratulálok. Nem kesergünk, emberek vagyunk mi is, nem lehet minden meccset megnyerni. Ami talán pozitív a rosszban, hogy a kupában kaptunk ki, és nem a bajnokságban.

A Cápák pénteken egy nagyon fontos meccsen, a BKG elleni hazai bajnokin javíthatnak.

MK,www.szon.hu

Fotó: Pusztai Sándor