Fatum Kupa – Négy csapat érkezik a hétvégi röplabda felkészülési tornára

Második alkalommal rendezik meg a Fatum Kupa női röplabda tornát. Négy csapat érkezik a Continental Arénába. A torna pénzdíjas, 1.5 millió forintot osztanak szét. 

Egy évvel ezelőtt azzal a céllal indult el a Fatum Kupa, hogy felnőtt és utánpótlás csapatok részére biztosítson felkészülési lehetőséget. Sajnos a járvány miatt idén az utánpótlás együttesek nem léphetnek pályára, érkezik viszont a DVTK, az Újpest, a Balatonfüred, és természetesen játszik a Fatum Nyíregyháza is. A felkészülés jól illeszkedik a menetrendbe. 

– Nagyon nehéz időszakon vagyunk túl a sérülések miatt, de elégedett vagyok a lányok hozzáállásával az elvégzett munkával. A felkészülési mérkőzéseken mutatott játék is azt mutatja, jó úton haladunk – mondta Németh Szabolcs, a Fatum Nyíregyháza vezetőedzője. 

Genesis Francesco betegség, Pintér Andrea fáradásos törés miatt hiányzik. Lacombe Zsófia viszont már újra a csapattal készül. A torna pénzdíjas, a négy csapat között 1,5 millió forintot osztanak szét. A klub vezetése úgy érzi, sikerült nyáron megerősíteni a keretet. 

– Minden év elején optimista vagyok, úgy érzem sikerült úgy megerősíteni a keretünket, hogy elérjük a kitűzött célt – mondta Litvai Zoltán a Fatum Property ügyvezetője.  

A torna pénteken kezdődik 17 órától az UTE-Balatonfüred meccsel, a Nyíregyháza 19 órától a Diósgyőrrel találkozik. A nézők számára a belépés ingyenes, de szigorú előírások lesznek. 

– A bejáratnál lázat mérünk, kötelező lesz a maszk használata, és kérjük a szurkolókat, hogy megfelelő távolságra üljenek egymástól. Természetesen több helyen fertőtlenítőket helyeztünk ki – mondta Kőhalmi Richárd a Nyíregyházi Sportcentrum ügyvezetője. 

A Fatum szombaton 11 órától a Balatonfüred, 16 órától az UTE ellen játszik.

D.L., www.nyiregyhaza.hu