HEPP KUPA: BEJUTOTT A LEGJOBB NYOLC KÖZÉ A HÜBNER NYÍREGYHÁZA BS CSAPATA

A mérkőzés a papírforma szerint alakult: az alacsonyabb osztályban szereplő Egernek  nem sikerült felvenni a ritmust a nyíregyháziakkal és magabiztos győzelmet szereztek. Az első kosarat Ubilla értékesítette, majd egy jó sorozatban 7-0-ra növelték előnyüket. A negyed végére 22-14-re vezettek.

A második negyed elején mindkét csapat hibázott, kihagyott dobások, eladott labdák jellemezték ezt az időszakot. Kis idő elteltével Bus a büntetőhöz állhatott és mindkettőt érvényesíteni tudta. A Hübner Nyíregyháza BS csapata nagyszerűen támadott és védekezett, így egy 13-0 futást tudtak csinálni, mellyel összezavarták a fiatal egri csapat játékosait, akik emiatt túljátszották a játékokat és hezitáltak a támadások során

A szünetet követően a nyíregyháziak csapata iskolapéldájú támadásokat mutatott és tovább növelte előnyét a negyed közepéig. (59-31) A játékrész végéig érdemi változás nem történt, felváltva estek a kosarak.

Az utolsó etapot Mohácsi kezdte meg triplájával, majd Vaskó követte példáját és bentről, illetve kintről is betalált, erre a vendégektől Illés válaszolt hármasával. Mokánszkinak a mérkőzés során a palánk alatt nem volt ellenfele, így egyre jobban vitte véghez a centermunkát, szinte oktatófilmszerűen játszott.

A felvonást és egyben a mérkőzést Csikós zárta le triplájával.

HÜBNER-Nyíregyháza BS – EKE Eger KOK 89-45

(22-14, 27-14, 20-12, 20-5)

Nyíregyháza: Ubilla 9/3,Bus 7/3, Szobi 4, Mohácsi 16/9, Mokánszki 16, Csere: Tóth 13, Demeter 5/3, Vaskó 9/3, Gerőcs -, Bazsó 7, Csikós 3/3, Kuttor -,