FÖLÉNYES GYŐZELEM, UBILLA 55 PONTJÁVAL

Az első negyed kiegyenlített játékot hozott, az etap végét azonban már öt pontos előnnyel zárták a nyíregyháziak.

Magasabb sebesség fokozatba kezdték  a második negyedet a Hübner Nyíregyháza BS kosarasai,  másfél perc alatt 11-3-at futott a csapat, köszönhetően többek között Ubilla remek játékának, akinek már öt bedobott tripla állt a neve mellett ekkor (44-31). Mokánszki nagyot küzdött a palánk alatt, két pont lett a jutalma, ezzel pedig már ötvennél járt a hazai csapat, mindössze 14 perc játék után.

A fordulást követően még egy fokozattal feljebb kapcsoltak és 8-0-val kezdték a harmadik felvonást. A bajaiak kezdtek elfáradni (78-57). Ubilla remek napot fogott ki, tizenkettőből nyolc bedobott hármasnál és harminckét pontnál járt már. Időközben a nem kis bravúrnak mondható tizedik távoliját is a helyére küldte, a különbség harminchat volt ekkor, és a százat is átléptük a negyed végére.

A záró etap már levezető szakasznak számított különösebb izgalmak nélkül.  Magabiztos győzelmet szerzett a Hübner Nyíregyháza BS  a tartalékos Baja ellen.

A nyíregyháziaknál Ubilla és Bus teljesítményét mindenképpen ki kell emelni . Ubilla  55 pontjával sportkarrierje legtöbb kosarát szerezte (14 tripla), de Bus Iván dupla-duplája is elismerést érdemel (20 pont, 10 gólpassz).

Siska János : sajnálom, hogy a bajai csapat nem teljes kerettel érkezett a mérkőzésre. A Covid már nem először közbeszólt. Gratulálok Ubillának az 55 dobott pontjához, annak viszont nem örülök, hogy 98 pontot kaptunk. Ez most egy ilyen év eleji mérkőzés volt és természetesen örülünk a győzelemnek. Sok sikert kívánok a bajai csapatnak a bajnokság további részében.