Óriási csata az elődöntőben – Nem sikerült a bravúr a tartalékos Nyíregyházának

Az MVM Női Röplabda Magyar Kupa visszavágóján a Fatum Nyíregyháza a Szent Benedek csapatát fogadta. Az első meccset a vendégek nyerték 3-0-ra. A mieink erősen tartalékosak voltak, mivel több játékos koronavírus tesztje is pozitív lett. A fiatal Bogár Dorina először volt kezdő a nyírségieknél, és mivel Németh Szabolcs vezetőedző is beteg, így Pampuch Csaba másodedző meccselt. 

Az első szett elején a vendégek vezettek, de remekül mezőnyözött a Fatum, és végig tapadt ellenfelére. 15-15 után aztán a mieink két ponttal megléptek, majd drámai hajrá következett. Mindkét gárdának többször volt játszmalabdája, a végén pedig Kiss pontjával 30-28-ra a Szent Benedek nyerte a játékrészt, 0-1. 
A második felvonás eleje remekül sikerült hazai szempontból, komoly előnyt szerzett a Fatum. 18-9-nél úgy tűnt, sima lesz a szett, de egy 7-0-s rohammal felzárkóztak a vendégek. A végjáték viszont a Nyíregyházának sikerült jobban, Radosová ütése után nyerte a játszmát a hazai csapat, 1-1. 

A harmadik szett sokáig szoros volt, de 10-12 után fordított a Fatum. Nikola Radosová került a nyitóhelyre, egymás után szerválta az ászokat, komoly előnyt szerezve ezzel a csapatnak. A hajrá is jól sikerült, nyerte a játékrészt a lelkesen játszó hazai gárda, és életben tartotta továbbjutási esélyeit. 2-1.

 A negyedik felvonás eleje a vendégek pontjaival indult, Koprivicát nem tudták semlegesíteni a hazaiak. Folyamatosan meglépett a Szent Benedek, és nyerte a szettet, ezzel eldőlt, hogy ők jutottak az MVM Magyar Kupa döntőjébe, 2-2.  

A döntő játszmában már csak az volt a kérdés, ki nyeri a találkozót. A térfélcserénél 8-7-re vezetett a Szent Benedek, mely végül a mérkőzést is megnyerte. A mieinknél Radosová 30 pontot szerezve a mezőny legeredményesebb játékosa lett, 2-3.  

Fatum Nyíregyháza – Szent Benedek RA  2-3 (-28, 22, 19, -11, -12)

Nyíregyháza: Milanova 6, Vajda 21, Bogár 4, Lászlop 6, Bodovics 5, Radosová 30
Csere: Tóth F. (liberó), Tóth D. 
edző: Pampuch Csaba

D.L., www.nyiregyhaza.hu

Fotó:Trifonov Éva