Újra győzelem – Nyert az MTK ellen a Fatum Nyíregyháza

Az MTK-t fogadta a női röplabda Extraligában a Fatum Nyíregyháza. A mieink ősszel a fővárosban is győztek, és most is a nyírségi együttes számított esélyesnek. 


Az első játszma elején négy pontos előnyt harcolt ki a Nyíregyháza, így a vendégeknek korán időt kellett kérniük. Stabilabbá is vált az MTK játéka, de a Fatum kézben tartotta a szettet, és magabiztosan hozta is 25-18-ra. 
A második felvonás elején a fővárosiak szereztek pontokat, és Németh Szabolcs előbb időkérésekkel, majd cserékkel próbálta felrázni az együttest. Az MTK viszont vérszemet kapott, Kilyénfalvi is Giommarini vezérletével tartotta előnyét, és megnyerte a szettet. 


A harmadik játszma nyírségi előnnyel indult, Ralitsa Vasileva és Nikola Radosová is egymás után szerezte a pontokat, és a játékrész felénél már tíz pont volt a csapatok között a különbség. Végül biztosan nyerte a szettet a Fatum, és 2-1-re vezetett. 


A negyedik szett látványos labdameneteket és több szép mentést is hozott. A nyíregyházi szélső ütők remekül teljesítettek, és a csapat végül magabiztosan nyerte a játszmát és a mérkőzést is. 

Fatum Nyíregyháza – MTK 3-1 (18, -19, 13, 19)

Nyíregyháza: Vasileva 21, Radosová 26, Lászlop 9, Cicic 4, Bodovics 5, Glavinic 13

Csere: Tóth F., Tóth D.(liberók), Pintér 3, Milanova 1, Radonjic 2

vezetőedző: Németh Szabolcs  

Németh Szabolcs: – A győzelemnek örülök, láttam már olyan dolgokat a csapattól, mely előre mutat, és bár a győzelmünk nem forgott veszélyben, a második szettben mutatott teljesítmény egy erősebb csapat ellen kevés lesz. Sokat dolgozunk, és ebből láttam már viszont elemeket. Előre tekintünk, remélem ezzel a sikerrel kilábaltunk a hullámvölgyből. 

Dankó László, www.nyiregyhaza.hu

Fotó: Trifonov Éva