Háromból három – Ezúttal is legyőzte a DVTK-t a Fatum

A harmadik felvonás következett a Fatum Nyíregyháza és a DVTK között a női röplabda Extraliga 5-8. helyéért vívott párharc során. Az első két meccset a mieink nyerték, így azzal a céllal vágtak neki a találkozónak, hogy befejezzék a sorozatot. Marija Cicic Miskolcon bokasérülést szenvedett, rá nem számíthatott Szasa Nedeljkovics vezetőedző. 


Remekül kezdtek a mieink, 5-0-val indult a meccs. Vajda Beáta nyitásai és Ralitsa Vasileva ütései megoldhatatlan feladatot jelentettek a vendégeknek. 13-3-nál már tíz pont volt a különbség, és végül simán nyerte a szettet a Fatum. 


A második játékrész pontosan úgy alakult, ahogy az első. 5-0 után 10-1 következett, és Vasileva mellett Ivana Radonjic is remekül játszott. Szasa Nedeljkovicsnak ezúttal sem kellett időt kérnie, nagy különbséggel nyerte a játszmát a Nyíregyháza. 


A harmadik játszma elején a DVTK  vezetett, de fordítottak a mieink, és 12-11 után nyolc pontot szerzett zsinórban, ez pedig döntőnek bizonyult. A találkozót és a párharcot is végül biztosan nyerte 3-0-ra a Nyíregyháza. 

Fatum Nyíregyháza – DVTK 3-0 (12, 12, 16)

Nyíregyháza: Milanova 1, Lászlop 5, Pintér 8, Vajda 10, Radonjic 18, Vasileva 17

Csere: Tóth F., Tóth D. (liberók), Bogár

vezetőedző: Szasa Nedeljkovics

Szasa Nedeljkovics: – Mérkőzésről mérkőzésre egyre pontosabban játszottunk a párharc során, látszik, hogy játékelemekben és erőnlétben is léptünk előre. Ezt várom a folytatásban is a játékosoktól, és szeretnénk a következő párharc során tovább fejlődni. 

Dankó László, www.nyiregyhaza.hu

Fotó: Trifonov Éva