NAGYOT KÜZDÖTT A CSAPAT, DE EZÚTTAL MÉG A RUTIN DÖNTÖTT

A 3. fordulót rendezték a Futsal NB-I-ben, az A Stúdió Futsal Nyíregyháza pedig a tavalyi ezüstérmes MVFC Berettyóújfalu együttesét fogadta.

Mindkét csapat egy győzelemmel és egy vereséggel állt a találkozó előtt. Az első nagy helyzet a Nyíregyháza előtt adódott, de a vendégek kapusa bravúrral hárított. Szervezetten védekezett a hazai csapat, a kontrák pedig veszélyesek voltak. A 7. percben viszont megszerezte a vezetést a Berettyóújfalu, Szabó P. lépett ki középen, és laposan a kapuba lőtt, 0-1. Támadott a Nyíregyháza, Kovács R. két lövése is centikkel ment mellé, majd Kovács G. bombája pattant szögletre. Hat perccel az első félidő vége előtt Lakatos László indult el a félpályáról, majd kilőtte az alsó sarkot, 1-1. A játékrész utolsó percében ismét a vendégek szereztek vezetést, Rafael labdája pattant be a hosszú sarokba, 1-2. Fél másodperccel a félidő vége előtt még 6 méterről szabadrúgást végezhetett el az MVFC, de Szabolcsi nagyot védett, így nem változott az eredmény. Fordulás után növelte előnyét a Berettyóújfalu, Szabó passza után Takács lőtt közelről a kapuba, 1-3. A 26. percben ismét Takács volt eredményes, ezúttal Rábl átadása után bombázott a kapuba, 1-4. A Nyíregyháza kinyílt a szépítés reményében, amit kihasználtak a vendégek, és Gál remek passza után Nagy I. szerezte az ötödik MVFC gólt, 1-5. A hajrában aztán szépített a Nyíregyháza, Kovács Róbert lőtt a felső sarokba, 2-5. A hátralévő időben az eredmény nem változott, a Berettyóújfalu megnyerte a mérkőzést.

Az A Stúdio Futsal Nyíregyháza csütörtökön az Aramist fogadja.

A Stúdio Futsal Nyíregyháza – MVFC Berettyóújfalu 2-5 (1-2)

Continental Aréna, 500 néző

Jv: Czene Joó Ádám(Deme, Urgyán)

Nyíregyháza: Szabolcsi, Kovács R., Lakatos P., Kovács E., Lakatos L.

Cserék: Petró, Ladányi, Varga, Krajnyák, Kovács G., Pataki, Gyügyei, Bagdi

vezetőedző: Lovas Norbert

MVFC: Sándor, Rábl, Szabó, Takács, Matheus

Csere: Mező, Korcsmáros, Nagy I., Erdei, Gál, Mezei, Erdei, Nagy D., Rafael

vezetőedző: Trencsényi János