Ankéttal indította a szezont a Fatum Nyíregyháza

„Az első hazai meccsen ha megengedik, készítenék egy tepsi süteményt a csapat tagjainak” – mondta a gárda egyik lelkes szurkolója. A hölgy elveszítette férjét, aki nagyon szerette a női röplabda együttest, de ő a jövőben is szorít a Fatum Nyíregyházának. A sütis felajánlást természetesen örömmel fogadták a játékosok a szurkolói ankéton. Remélhetőleg ez lesz a desszert egy győztes mérkőzés után… 

Hivatalosan az ankéttal nyitotta meg a szezont a röplabda klub, és itt mutatta be a csapat az új játékosokat is. Nyáron alaposan megváltozott a keret, sok fiatal érkezett az együtteshez, és gondolni kellett a világban kialakult gazdasági változásokra is. 

– Amikor májusban elkezdtük kialakítani a keretet, már akkor szem előtt kellett tartanunk a gazdasági változásokat, ez minket is érintett, de ezt elmondhatja az összes sportszervezet Magyarországon. Amikor edzőt választottunk, akkor egy olyan trénert kerestünk, aki épít a fiatalokra, és nem csak a magyar, hanem a külföldi tehetségekből is próbálja a legtöbbet kihozni. Úgy érzem egy jó elegy jött össze azzal, hogy van egy magyar magunk, tapasztalt légiósaink, és sok fiatalunk. A célunk az, hogy a top csapatok közé vezessük vissza a Fatumot. Nyilván ez nem megy egyik pillanatról a másikra, lépésről lépésre kell haladnunk, de az előszezon végén már voltak biztató jelek – mondta Dr. Mohácsi Máté, az Élsport Nonprofit Kft. ügyvezetője. 

Kőhalmi Richárd, a Nyíregyházi Sportcentrum ügyvezetője a stábtagokat is bemutatta, Leonidas Gaitanakis vezetőedző pedig értékelte a felkészülést. 

-Készek vagyunk, és izgatottan várjuk az első mérkőzést. Az elmúlt hetekben már teljes kerettel készülhettünk, Anija Jurdza kisebb sérüléssel bajlódik, így kérdéses, hogy pályára léphet-e az első találkozón. Izgatottan várjuk a rajtot. Az előszezon során tudtuk, hogy a válogatott játékosok miatt hiányos lesz a keretünk, és bár az edzőmeccseknél nem az eredményes a legfontosabb, azért jó érzés volt nyerni múlt szombaton egy élcsapat ellen. Bízom a lányokban, hogy ezt a formát visszük tovább a hétvégén is – mondta a Fatum Nyíregyháza vezetőedzője.

Az ankéton a szurkolói kérdésekre is válaszolt a klub vezetése, majd nyílt edzést tartott a csapat. 

D.L., www.nyiregyhaza.h