Stúdió győzelmet ért Gyügyei mesterhármasa

A Magyar Futsal Akadémia csapatát fogadta az NB-I 13. fordulójában az Á Stúdió Futsal Nyíregyháza. A két csapat már találkozott idén egyszer, akkor a nyírségiek 7-2-re győztek. A vendégeknél betegség miatt hiányzott a vezetőedző Tóth Szabolcs, helyette a csapatkapitány Boznánszky Gábor meccselt. A mieinknél Kovács Róbert bokasérülés miatt nem játszhatott. 

Az első helyzet a mieink előtt adódott Lakatos L. passzáról alig maradt le Lakatos P. a kapu előtt. A másik oldalon Lőrincz lőtt nagy helyzetben fölé egy szabadrúgás után. A 8. percben Gyügyei bombázott mellé, majd Varga lövését fogta a kapus. Két perccel később Petró védett két vendég próbálkozásnál, kiegyenlített volt a meccs. A legnagyobb helyzet Simon előtt adódott, egyedül vezette kapura a labdát, de mellé gurított. Hat perccel az első félidő vége előtt Kovács E. lőtt kapásból, a léc alá tartó labdát bravúrral hárította Boldizsár. Lakatos P. is próbára tette a hálóőrt, ezt a labdát is kitolta. Érett a nyíregyházi gól, de veszélyesek voltak a vendég kontrák is. Gól azonban nem született az első félidőben. 
Fordulás után Krajnyák célzott pontatlanul, szervezetten védekezett mindkét csapat, így kevés volt a helyzet. A 27. percben tűzijáték alakult ki a Stúdió kapuja előtt, de előbb Petró védett, majd sikerült a védőknek tisztázni. A következő támadásból viszont vezetést szereztek a vendégek, egy beadás után Módly Dominik érkezett középen tisztán, és a kapuba passzolt, 0-1. Krajnyák gyorsan egyenlíthetett volna, de ekkor még mentettek a védők, ám a 29. percben már tehetetlenek voltak, Gyügyei Zoltán jobbról kilőtte a hosszú sarkot, 1-1. A 32. percben Kovács E. került ziccerbe, de fölé emelt. Izgalmas volt a hajrá, Ladányi lövését fogta Boldizsár, majd Módly M. próbálkozását hárította Petró. Két perccel a vége előtt átvette a vezetést a Nyíregyháza, Gyügyei Zoltán indult szép cselekkel, a kapus mellett is elhúzta a labdát, és a hálóba gurított, 2-1. Lehozta kapusát a vendég gárda, ezt pedig Ladányi Dávid gyorsan kihasználva félpályáról a kapuba lőtt egy labdaszerzés után, 3-1. 20 másodperccel a vége előtt Gyügyei mesterhármast ért el, végképp bebiztosítva a hazai győzelmet. 

Á Stúdió Futsal Nyíregyháza – Magyar Futsal Akadémia 4-1 (0-0)

Continental Aréna 200 néző
V: Zimonyi, Muhari

Nyíregyháza: Petró, Ladányi, Varga, Krajnyák, Gyügyei

Csere: Szabolcsi, Hegyes, Gyulai, Kovács G., Lakatos P., Kovács E., Lakatos L., Pataki, Bagdi 

vezetőedző: Lovas Norbert 

Magyar Futsal Akadémia: Boldizsár, Módly M., Simon, Boznánszky, Fábián

Csere: Gaylhoffer, Véghegyi, Bencsik, Módly D., Vas, Steiner, Tarpai, Szili, Lőrincz

Mb. játékosedző: Boznánszky Gábor 

D.L.,www.nyiregyhaza.hu