A Sport Legyen a Tied!
A Sport Legyen a Tied!

Több mint ezer gyerek vett részt a Sport Legyen a Tied! nyíregyházi állomásán. Különböző sportágakat próbálhattak ki a diákok, így benépesült a Contitnetal Aréna…

Több mint ezer gyerek vett részt a Sport Legyen a Tied! nyíregyházi állomásán. Különböző sportágakat próbálhattak ki a diákok, így benépesült a Contitnetal Aréna. Az elmúlt években emelkedett az egyesületekben sportoló fiatalok száma.

13 különböző sportágat próbálhattak ki a diákok a „Sport Legyen a Tiéd!” nyíregyházi állomásán. A tavalyi indult program célja, hogy a fiatalok megismerkedhessenek a különböző sportágakkal. Az Emberi Erőforrások Minisztériuma és a Magyar Diáksport Szövetség által szervezett esemény 2015-ben indult, és azóta 110 tankerület vett részt a programban. Balogh Gábor, a Magyar Diáksport Szövetség elnöke szerint az ilyen eseményeknek is köszönhető, hogy nő a sportoló gyerekek száma.

– Érezhető a gyerekszám emelkedés ami részbe a Sport Legyen a Tied! programnak is köszönhető, részben pedig a többi egyéb támogatásoknak, mint a TAO és a kiemelt sportágak támogatása. Ezeknek az összessége adja, hogy az igazolt sportolók aránya növekszik – mondta Balogh Gábor az MDSZ elnöke.

Nyíregyháza a 14. település volt, ahol kosarazhattak, vívhattak vagy éppen cselgáncsozhattak a diákok. Több mint ezer gyerek vett részt az eseményen.

– Egy-egy olimpia után érezhetően több gyerek kezd el úszni, vívni vagy kajakozni. A lényeg, hogy megtartsuk őket a sport és a mozgás mellett, akkor is, ha nem lesznek élsportolók – mondta Dr. Szabó Tünde sportért felelős államtitkár.

Nyíregyházán az elmúlt években több tornaterem is megújult és számos szabadtéri kondipark épült, többségében iskolák mellett. Rövidesen megépülhet az uszoda is. Ehhez a Vízilabda Szövetség támogatására van szükség, és a város a saját erőhöz állami forrást is szeretne igénybe venni. Az előkészületek jól haladnak.

– Az önkormányzat részéről, ami a mi feladatunk, mindent elvégeztünk, készen állnak a tervek, így csak a döntésre várunk a szövetség részéről, utána a forrást kell előteremteni – mondta Dr. Kovács Ferenc polgármester.

A Sport Legyen a Tied! Program további hat településen folytatódik az országban.

Forrás:nyiregyhaza.hu