A film pereg tovább
A film pereg tovább

A szívszorító megemlékezés után simán nyert, és a négyes döntőbe jutott a nyíregyházi csapat a férfi kosárlabdázók Hepp-kupájában…

A szívszorító megemlékezés után simán nyert, és a négyes döntőbe jutott a nyíregyházi csapat a férfi kosárlabdázók Hepp-kupájában.

A filmkockák csak peregtek. Fotók jelentek meg a Continental Aréna kivetítőjén, a középpontban Zentai Leventével. Hol gyerekcsapat edzőjeként, hol csapatvezetőként tűnt fel rajta, de felvételek jól visszaadták: az élete volt a kosárlabda a tavaly december 20-án, 51 évesen, váratlanul elhunyt technikai vezetőnek.

A Nyíregyháza Blue Sharks azóta most játszott először hazai környezetben, kedden tudott nyilvánosan is megemlékezni a sportvezetőről. A játékosok a Zentai Levente fotóját viselő fekete bemelegítőpólóba öltöztek, mezükön ott volt a gyászszalag, az egyperces gyászszünet (amely Páll István, a másik nemrégiben elhunyt egykori kosaras emlékének is szólt) feszítő csendje pedig beszédes volt.

Aztán a film, vagyis az élet pergett tovább. A pályán lendületes játékot hozott a Vásárhelyi KS elleni Hepp-kupa-negyeddöntő, az iramot a hazaiak diktálták. Szépen járt a labda, szellemesek voltak az akciók, pontosak a távoli dobások. Hamar kialakult a megnyugtató különbség, a négy közé jutás egy percig sem forgott veszélyben, jöhettek a titánok is.

A négyes döntőt február közepén Győrben rendezik, de addig következnek a bajnoki meccsek, elsőként a szombati Debrecen elleni hazai rangadó.

A film pereg tovább…

Hepp-kupa
Férfiak, negyeddöntő

  • Nyíregyháza Blue Sharks–Vásárhelyi KS 87–67 (29–22, 27–22, 17–8, 14–15)

Continantal Aréna, 400 néző, v.: Pozsonyi, Balogh Gy., Bács.

Blue Sharks: Bus I. 15/3, Czura 14/6, Fazekas Cs. 9/3, Nagy K. 21/9, Gant 10. Csere: Oláh Z. 11/3, Sitku M., Varga M. 4, Gáspár B., Demeter Á. 3/3, Farkas D., Balogh B. Edző: Siska János.

Forrás:szon.hu