A második felvonás – négy között a röpisek!
A második felvonás - négy között a röpisek!

Az első megnyert találkozó után azzal a céllal utazott Budapestre a Fatum Nyíregyháza, hogy lezárja az Újpest elleni két győzelemig tartó párharcot. Az első játszma ennek megfelelően alakult, az első perctől kezdve a mieink vezettek…

Újpesten lépett pályára a Fatum Nyíregyháza.

Az első megnyert találkozó után azzal a céllal utazott Budapestre a Fatum Nyíregyháza, hogy lezárja az Újpest elleni két győzelemig tartó párharcot. Az első játszma ennek megfelelően alakult, az első perctől kezdve a mieink vezettek. 8-14-nél próbálta időkéréssel felrázni csapatát a lilák mestere, hiába. A pontos nyíregyházi támadásokkal és blokkokkal szemben tehetetlenek voltak, így a Fatum magabiztosan hozta a szettet, 0-1.

A második játékrész elején sokáig szoros volt az állás, de 7-6 után meglépett az UTE, így Horváth Andrásnak először a találkozón időt kellett kérnie. Több volt ekkor a hiba, a fővárosiak pedig ezt kihasználva 17-10-re is vezettek. Innen már nem volt visszaút, egyenlített az Újpest a játszmákat tekintve, 1-1.

A harmadik szett is szorosan indult, egyik csapat sem tudott komolyabb előnyt kiharcolni, az első technikai szünetnél viszont 8-4-re vezettek a hazaiak. A Nyíregyháza próbált faragni a hátrányból, és két pontra felzárkózott a játszma felénél, majd a második technikai szünet előtt a vezetést is átvette, és nagy csatában megnyerte a játékrészt, 1-2.

A negyedik szett eleje a Fatumé volt, 2-8-at mutatott az eredményjelző. Szombathelyi Szandra szenzációsan játszott, szinte minden ütése után pont született. Ez megtörte a lilákat, és magabiztosan nyerte a játszmát a Nyíregyháza, mely ezzel a négy közé jutott a bajnokságban!

Újpest – Fatum Nyíregyháza 1-3 ( -12, 17, -18, -14 )

Forrás:nyiregyhaza.hu