Kivágnák a rezet – a bronzért
Kivágnák a rezet – a bronzért

Pofonegyszerű a megoldás: a Fatum-Nyíregyháza élvonalbeli női röplabdacsapatának úgy kell folytatni, ahol Jászberényben abbahagyta. Az egyik fél három győzelméig tartó párharc második…

A Fatum-Nyíregyháza szombaton hazai pályán igyekszik megtörni a Jászberény ellenállását.

Pofonegyszerű a megoldás: a Fatum-Nyíregyháza élvonalbeli női röplabdacsapatának úgy kell folytatni, ahol Jászberényben abbahagyta. Az egyik fél három győzelméig tartó párharc második, idegenbeli összecsapásán a nyírségiek kivágták a rezet, nagy alakítással nyertek – egyben egyenlítettek, így 1–1-es állásról folytatódik a bronzcsata. Mégpedig szombaton (kezdés: 17.30) a Continental Arénában.

– Mindenképpen az a cél, azt akarom ismét látni, amit a legutóbbi meccsen nyújtott a csapat – nyomatékosította Horváth András, a Fatum-Nyíregyháza edzője. – Ez a játék már az volt, amit egész évben mutattak a lányok, erre nyugodt szívvel alapozhatunk. Ugyanakkor biztos, hogy harcos Berény érkezik, amely egyszer nyerni tudott nálunk, de nekünk egy dolgunk van: a lehető leghamarabb meg kell törni az ellenállását. Ennek érdekében nyilván a lehető legkevesebb hibát szabad vétenünk.

KM-KT