Mázsás teher a röplabdások vállán
Mázsás teher a röplabdások vállán

Több mint száz kilogramm a tárcsákon. A Fatum Nyíregyháza szakmai stábja nem kíméli a játékosokat, a női röplabdások azok után, hogy a hétvégén egy nemzetközi tornán vettek részt, ma már erősítettek…

Több mint száz kilogramm a tárcsákon. A Fatum Nyíregyháza szakmai stábja nem kíméli a játékosokat, a női röplabdások azok után, hogy a hétvégén egy nemzetközi tornán vettek részt, ma már erősítettek. Két hét múlva már tétmeccset játszik a csapat a MEVZA Ligában. Jászberényben végül a második helyen zárt a Nyíregyháza, és az is kiderült, hol tartanak a többiek.

– A Jászberény nagyon jónak tűnik, és erős a Vasas is, a Békéscsabát viszont nem láttuk még. Sok új külföldi játékos érkezett, így erős bajnokságra számítok – mondta Horváth András vezetőedző.

A Szeles Péter Emléktornán az MTK-t 2-1-re, a Gödöllőt 3-0-ra, a Vasast 3-2-re verték a mieink, a Jászberénytől a döntőben pedig 3-1-re kaptak ki, így a második helyen végeztek. A csapatból Villám Lilla és Tóth Fruzsina hiányzott, ők a válogatottal az EB-re utaztak. Ott volt viszont Kundrák Eszter, aki nyáron még az Európai Ifjúsági Olimpián szerepelt.

– A felnőtt után a junior bajnokságban szerepeltem, és a szezon után nem sok pihenő volt, mert a válogatottal az EYOF-ra készültünk. Az Ifjúsági Olimpiát követően egy hét pihenőt kaptam, és kezdtük az alapozást, amit már vártam, mert érkeztek új játékosok. Sokat dolgoztunk a felkészülés során, és magamon is érzem, hogy sokat változtam – mondta Kundrák Eszter játékos.

A hétvégi tornán több különdíjat is kiosztottak, és a legjobb támadó játékosnak járó elismerést a Fatum centere, Sanja Kalicanin kapta. A következő hetekben már nagyobb hangsúlyt kapnak a labdás edzések, október végén már a bajnokság is elkezdődik.

A Szeles Péter Emléktorna eredményei:

A” csoport

JRK – Penta-Gödöllői RC: 2:1 (-28, 17, 13)

Fatum-Nyíregyháza – MTK Budapest: 2:1

MTK-Budapest – Penta-Gödöllői RC: 0:3

JRK – Fatum-Nyíregyháza: 2:1 (23, 19, -12)

JRK – MTK Budapest: 1:2 (18, -8, -16)

Fatum-Nyíregyháza – Penta-Gödöllői RC: 3:0

„B” csoport

Vasas Óbuda – Budaörsi DSE: 3:0

Budaörsi DSE – Kolozsvári U NTT Data: 1:3

Kolozsvári U NTT Data – Vasas Óbuda: 2:3

Helyosztók:

Penta-Gödöllői RC – Budaörsi DSE: 1:3

MTK Budapest – Budaörsi DSE: 1:3

Az MTK Budapest – Penta-Gödöllői RC mérkőzés elmaradt.

JRK – Kolozsvári U NTT Data: 3:1 (10, -21, 22, 15)

Vasas Óbuda – Fatum-Nyíregyháza: 2:3

Bronzmeccs:

Kolozsvári U NTT Data – Vasas Óbuda: 2:1

Döntő:

Jászberényi RK – Fatum-Nyíregyháza: 3:1 (19, -25, 15, 28)

A torna különdíjasai:

Legjobb liberó: Lékó Lilla (JRK)

Legjobb jászberényi: Miklai Zsanett (JRK)

Legjobb mezőnyjátékos: Alina Adamenja (JRK)

A győztes csapat edzője: Deme Gábor (JRK)

Legjobb támadó: Sanja Kalicanin (Nyíregyháza)

Legjobb feladó: Sabina Miclea (Kolozsvár).

Forrás:nyiregyhaza.hu