Elhúzták a szlovák bajnok nótáját
Elhúzták a szlovák bajnok nótáját

A Fatum-Nyíregyháza női röplabdacsapatának – a szezon korai szakasza miatt – szinte esélye sem volt feltérképezni a szlovák Slavia EU Bratislavát, amely ellen bemutatkozott a Közép-európai Liga…

A Fatum-Nyíregyháza szép győzelemmel mutatkozott be a Közép-európai Ligában.

Ugrás az ismeretlenbe. A Fatum-Nyíregyháza női röplabdacsapatának – a szezon korai szakasza miatt – szinte esélye sem volt feltérképezni a szlovák Slavia EU Bratislavát, amely ellen bemutatkozott a Közép-európai Liga (MEVZA) nyitótornáján. Méghozzá házigazdaként, így a mérkőzés eleje egyben az ismerkedéssel telt. Ráadásul a nyírségiek az aktuális idény első tétmérkőzésén léptek pályára, mindjárt újoncokat avatva. A nyári szerzemények közül Tatjana Matic és Sandra Kalicanin mindjárt kezdőként debütált, akárcsak a tizenhét éves Kotormán Réka, aki a vállsérüléssel bajlódó Genesis Francescót pótolta.

Nos, Matic nagyon iparkodott, hogy bizonyítsa, nem véletlenül könyvelték el bombaigazolásnak, Nelmaria Valdezzel vállvetve látott hozzá, a vendégek megpuhításának. Szorgos méhecske módjára gyártották a pontokat, mindazonáltal az északi szomszéd bajnok együttese két szetten keresztül szoros csatára késztette a házigazdát. A harmadik felvonásra azonban végleg sikerült megtörni őket, ekkor nagyon elhúzták a nótájukat, miközben a Fatum ismét újoncot avatott: a tizenöt esztendős Szabó Lili is bemutatkozott a „nagyok” között. Ez szép győzelem volt, de a hírek szerint a csütörtöki cseh rivális már rágósabb falat lehet…

Röplabda: Közép-európai Liga
Fatum-Nyíregyháza–Slavia EU Bratislava (szlovák)

Continantal Aréna, 300 néző, v: Muha, Bardic

Nyíregyháza: Kotormán 1, Matic 15, Kalotai 5, Valdez 14, Szombathelyi 7, Kalicanin 7. Csere: Isis F., Tóth F. (liberók), Kundrák E. 1, Villám L. 1, Szabó L. Edző: Horváth András.

Bratislava: Sedlacskova 1, Sepelova 16, Widerman 1, Sundrlikova 15, Fricsova 8, Szabóova 1. Csere: Harajdicsova (liberó), Adamovicsova 2. Edző: Michal Matusov.

Ász: 6ľ7. Rossz nyitás: 2–3

Horvéth András: – Elégedett vagyok, a lányok azt játszották, amit megbeszéltünk.

Michal Matusov: – Az első két szettben jól játszottunk, jobban, mint az utolsó otthoni meccsünkön. A harmadik játszmában a rossz nyitásfogadás megpecsételte sorsunkat. Gratulálok a Nyíregyházának.

Forrás:szon.hu