Már megérte a szlovén portya
Már megérte a szlovén portya

Szó se róla, nem rozsdásodtak be az izmok az ünnepek alatt. A Fatum-Nyíregyháza női röplabdacsapata két napos szlovéniai portyával indította az új esztendőt: előbb a házigazda Branik Maribort gyűrte le, majd éppen csak szusszanva…

A Fatum számára még a négy közé jutás esélye is él a Közép-európai Ligában.

Szó se róla, nem rozsdásodtak be az izmok az ünnepek alatt. A Fatum-Nyíregyháza női röplabdacsapata két napos szlovéniai portyával indította az új esztendőt: előbb a házigazda Branik Maribort gyűrte le, majd éppen csak szusszanva egyet a Calcit Kramnikkal szemben kapitulált. Bár a mérleg felemás, az összkép felettébb biztató. A déli ország mindkét együttese jobban áll a Közép-európai Ligában, ráadásul a nyírségiek ugyebár hosszú utazást követően, gyakorlatilag egyazon lendülettel tudták le a két összecsapást a jóval pihentebb házigazdákkal szemben.

Mindenesetre a Fatum három győzelem mellett négy vereséget mutathat fel a küzdelemsorozatban, jó hajrával még a négyes döntőbe jutásra sem lehetetlen, amire előzetesen kevés sansz mutatkozott.

– Nem számolgatunk, tesszük a dolgunkat, a tőlünk telhető legjobb módon – zárta rövidre az elődöntőbe kerülés esélyét firtató felvetést Horváth András, a nyíregyháziak szakvezetője. – Ahogy már többször elmondtam, a Közép-európai Liga tökéletesem alkalmas arra, hogy fejlődjünk, kemény ellenfelekkel szemben, nemzetközi meccseken mérettessük meg magunkat, mindezt meg is kapjuk ettől a sorozattól. Márpedig a szlovéniai két meccs rengeteg pozitívummal szolgált: visszaköszönt az elvégzett munka eredménye, másfelől a decemberi záráshoz képest is előrelépett a csapat. Ez esetünkben rendkívül lényeges, mert a szezon legfontosabb része még előttünk áll.

A Fatum tagjainak jószerivel kicsomagolni, majd bepakolni marad idejük, kedden ugyanis már indulnak Belgiumba, ahol szerdán CEV-kupa-visszavágót játszanak az Axterix Avo csapatának otthonában. Mint ismert, az első találkozót 3:0-ra nyerte a Beverenben székelő gárda.

Forrás:szon.hu