Saját kezükben a második hely megszerzése
Saját kezükben a második hely megszerzése

Legyőzte (70–60) idegenben is a Veszprémet és a vesztett pontok számát tekintve utolérte a második helyen álló riválisát a Nyíregyháza Blue Sharks a férfi NB I B csoportban. A Kék Cápák feledtették az egy héttel korábbi vereséget…

Születésnapi ajándékként is tekinthetett a veszprémi győzelemre Sitku Ernő.

Legyőzte (70–60) idegenben is a Veszprémet és a vesztett pontok számát tekintve utolérte a második helyen álló riválisát a Nyíregyháza Blue Sharks a férfi NB I B csoportban. A Kék Cápák feledtették az egy héttel korábbi vereséget, egyúttal most sajnálhatják csak igazán a Vasas Akadémia ellen elszalasztott lehetőséget.

– Három negyeden keresztül nem játszottunk igazán jól, de elég nagy tempót diktáltunk, mert joggal bízhattunk a jó kondíciónkban – mondta Sitku Ernő, aki akár születésnapi ajándékként is tekinthetett a győzelemre, hiszen a szakmai igazgató a mérkőzés napján töltötte be 46. életévét. – Aztán be is jöttek a számításaink, hiszen az utolsó negyed elején több labdát szereztünk, könnyű kosarakat értünk el, és utána jöttek a hárompontos találatok is. Muszáj megtanulnunk idegenben is nyerni, hiszen a rájátszásban kerülhetünk olyan helyzetbe is, hogy pályahátrányból kell majd megnyernünk a párharcot.

A szakmai igazgató ugyan nem mondta ki, de nem nehéz kitalálni, hogy az esetleges döntőre gondol, mert az alapszakasz második helyének megszerzése a veszprémi győzelemmel a saját kezükbe került. Pénteken pedig nemcsak a siker, hanem Czinger Zoltán visszatérése is a jó hírek közé tartozott.

– Zolinak még fájt a lába, de a jelenléte meghatározó volt a palánk alatt, arról nem beszélve, hogy visszatérésével többféle szerkezetben is tudunk játszani, és amikor pályán volt, Nagy Krisztán is visszafoglalhatta helyét a hármas poszton – mondta Sitku Ernő, akinek csapata szerdán is megmérkőzik a Veszprémmel, hazai pályán, a Hepp-kupa negyeddöntőjében.

Forrás:szon.hu