A kupaezüst után jön az alapszakasz hajrája
A kupaezüst után jön az alapszakasz hajrája

Eddig nem sok jóval kecsegtetett, ha nagymúltú fővárosi egyesületek csapatainak otthonában lépett pályára a Nyíregyháza Blue Sharks, hiszen az NB I B csoportos legénység a Vasas…

Szakína a fővárosi csapatok elleni eddigi rossz idegenbeli sorozatával a Nyíregyháza Blue Sharks NB I B csoportos férfi kosárlabda-csapata.

Eddig nem sok jóval kecsegtetett, ha nagymúltú fővárosi egyesületek csapatainak otthonában lépett pályára a Nyíregyháza Blue Sharks, hiszen az NB I B csoportos legénység a Vasas (82–73) és legutóbb a Honvéd (95–75) otthonában is kikapott. Szombaton az MTK vendégei lesznek a Cápák, igaz, nem a fővárosban lesz a meccs, hanem annak vonzáskörzetéhez tartozó Törökbálinton.

– A Hepp-kupában szerzett ezüstérem után vissza kell zökkennünk a bajnokságba, úgy is mondhatnám, hogy picit fel kell ébrednünk, mert a debreceni megmérettetés a nívója miatt olyan volt, mintha egy másik dimenzióban játszottunk volna – mondta a friss kupaezüstérmes csapat szakmai igazgatója, Sitku Ernő. – Két dolog nem fordulhat elő, az egyik, hogy olyan gyengén játsszunk, mint legutóbb a Honvéd otthonában, illetve hogy olyan gyengén kezdjük a mérkőzést, mint itthon az MTK ellen. Azt a meccset végül megnyertük, és most is győzelemre készülünk, hiszen az alapszakasz hajrához érkeztünk, és versenyben vagyunk a jobb helyezésekért. Felül kell tudnunk emelkedni a nehézségeken és azon, hogy különös stílusban játszó ellenfél vár ránk.

Forrás:szon.hu