Csütörtökön beindul a verkli
Csütörtökön beindul a verkli

Igazán jó hangulatú volt pénteken a Fatum-Nyíregyháza szurkolói ankétja. A Continental Aréna küzdőterén foglaltak helyet a tavalyi bajnoki ezüstérmes és kupagyőztes röplabdázók és a szakmai stáb tagjai, a kihúzott lelátón…

Hollósy László szerint az új játékosokkal több szempontból is erősebb lesz a Fatum-Nyíregyháza.

Igazán jó hangulatú volt pénteken a Fatum-Nyíregyháza szurkolói ankétja. A Continental Aréna küzdőterén foglaltak helyet a tavalyi bajnoki ezüstérmes és kupagyőztes röplabdázók és a szakmai stáb tagjai, a kihúzott lelátón pedig a szurkolók. A csütörtökön kezdődő szezon terveiről Kósa Árpád, a nyíregyházi kabinetiroda vezetője adott tájékoztatást.

– Tavaly kicsit magasra tettük a mércét, a rájátszásban a nézőszám örvendetesen megemelkedett. Van egy párját ritkító szakmai stábunk, a lányok pedig olyan kemény munkát végeztek, napi öt-hat órás edzésekkel, aminek meg kell, hogy legyen az eredménye. Egyelőre még nem látjuk, hogy a bajnoki riválisok miként erősítettek, milyen erőt képviselnek, így a bajnokságban és a Magyar Kupában a dobogós helyezést tűztük ki célul. Ami a nemzetközi porondot illeti, a CEV-kupában szeretnénk túljutni az első körön.

A vereség is jól jött

Az ankétot követőn napon, szombaton két tréninget vezényelt Hollósy László. A nyíregyháziak mesterétől a felkészülésről kértünk egy összegzést.

– Sokszor elmondtam, hogy egy edző mindig maximalista és sohasem lehet elégedett. A munka dandárját elvégeztük, nagyon fontos az, hogy voltak sikerélményeink a felkészülés alatt, és annak is örülök, hogy szerdán, az utolsó felkészülési meccsen kikaptunk Újpesten. Az azért furcsának tűnhet, hogy egy edző örül csapata vereségének, de a meccs rávilágított azokra a hiányosságokra, amelyeket ki kell javítanunk. A bajnokságra készen vagyunk, ám sokat kell még dolgoznunk. A lányoknak is nap mint nap elmondom, hogy mindig azzal a motivációval keljenek föl, hogy napról napra jobbá váljanak. Lassan kezdik fölvenni a ritmust, és az elkövetkezendő napokban a bajnokság tüzével fognak felkelni.

Vérfrissítés volt a cél

– Jó néhány új játékos érkezett, a váltások elsődleges oka az volt, hogy szerettünk volna egyfajta vérfrissítést hozni a csapat életébe, és egy új szemléletű, felfogású együttest kialakítani. Úgy gondolom, hogy az új játékosokkal egyértelműen erősödtünk, és nem csak játéktudásban, hanem mentalitásban is. Új karakterek, személyiségek érkeztek, aminek remélhetőleg csak pozitív hozadékai lesznek. Az eddigiek alapján azt mondhatom, hogy remek csapatszellem van kialakulóban. A lányok visszajelzése is az, hogy élvezik a közös munkát. Természetesen vannak kisebb súrlódások, de ez természetes. A lányok segítik és biztatják egymást ahhoz, hogy a siker alapját jelentő kohézió meglegyen – így Hollósy László.

Forrás:szon.hu