Az első siker az idei szezonban
Az első siker az idei szezonban

Lendületesen kezdték a mérkőzést a vendégek, a félidő közepére felépített előny kitartott a szünetig. Térfélcsere után a rövidebb kispad miatt Bécsi Jánosnak jobban kellett forgatni csapatát, aminek következtében visszakapaszkodott a hazai gárda…

Vasárnap az NB I./B negyedik fordulójában Balassagyarmaton lépett pályára a NYKC csapata.

Lendületesen kezdték a mérkőzést a vendégek, a félidő közepére felépített előny kitartott a szünetig. Térfélcsere után a rövidebb kispad miatt Bécsi Jánosnak jobban kellett forgatni csapatát, aminek következtében visszakapaszkodott a hazai gárda. A véghajrában Gadnai védett, ebből lefordulva Gubó találatával a Nyíregyházi KC megnyerte a mérkőzést.

Kézilabda: Férfi NB I./B, Keleti csoport, 4. forduló
Balassagyarmat-Nyíregyházi KC 23-24 (11-14)

Balassagyarmat, 200 néző v.: Sándor, Szabó.

Nyíregyházi KC: Gadnai – Nagy 2, Kurbely 5, Szűcs 2, Bor 3, Gubó 10, Takács. Csere: Oláh (kapus), Varga 1, Boda 1, Tamás. Vezetőedző: Bécsi János.

Kiállítások: 6 perc, illetve 4 perc. Hétméteresek: 2/2, illetve 0.

Forrás:szon.hu