Az orosz rulettet is bírták Kittiék
Az orosz rulettet is bírták Kittiék

Ez olyan meccs volt, amelyen a nézők bizonyára jól szórakoztak, ám az edzők vérnyomása minden bizonnyal egyéni rekordhoz közelített. Vasárnap este a női röplabda Extraliga első csúcsrangadóját játszották Békéscsabán…

A negyedik szettben tizenkilencre húzott lapot Hollósy László, ami szerencsére bejött.

Ez olyan meccs volt, amelyen a nézők bizonyára jól szórakoztak, ám az edzők vérnyomása minden bizonnyal egyéni rekordhoz közelített. Vasárnap este a női röplabda Extraliga első csúcsrangadóját játszották Békéscsabán.

Nagy előnyt adtak el a hazaiak

A bajnoki címvédő az ezüst­érmes Fatum-Nyíregyháza csapatát fogadta. Az első két szettet biztosan behúzta a hazai együttes, ám a harmadikban olyannyira nem sikerült mattolniuk a nyírségieket, hogy a mieink talpra álltak, szépítettek, egyenlítettek majd megnyerték a döntő szettet.

– Önkritikusnak kell lennünk, az első és második játszmában eléggé megilletődötten játszottunk – kezdte visszapillantását a vasárnap esti rangadóra Hollósy László, a Fatum-Nyíregyháza vezetőedzője. – Őszintén szólva, ekkor a békéscsabaiak akarata érvényesült. Nem voltam túl boldog ezzel a helyzettel, nem játszottunk kellő agresszivitással. Mintha az elején nem nagyon akartuk volna elhinni, hogy van keresnivalónk. Voltak bizonyos taktikai elemek, amik nem úgy sültek el, ahogyan azt szerettük volna. Aztán rendeztük a sorokat, egy-két taktikai variációt módosítottunk és utána elkezdtünk jobban játszani. Ahhoz, hogy ez így legyen, kellett a békéscsabaiak teljesítménye is. Ám győztünk, és ez a leglényegesebb.

Voltak kritikus pillanatok, hiszen a csabaiaknak a harmadik, majd a negyedik játszmában mérkőzéslabdái is voltak, ezeket szerencsére nem tudtak kihasználni.

Bizonyítottak a beugrók

– Én sohasem egyénekben gondolkodom, mindig a csapat a legfontosabb, ám az nagyon jó egy edzőnek, ha tud számítani a beszállókra – folytatta Hollósy László.

– Békéscsabán Ancsin Kitti volt ilyen, hiszen tizenkilencre húztunk még lapot. A negyedik játszmában a csabaiak vezettek 24:20-ra, amikor egy kettős cserét követően Kitti odaállt a nyitóhelyre és az ő nyitásaival fordítani tudtunk s visszajöttünk a mérkőzésbe. Nagyon pozitív számomra, hogy mindenkire tudok számítani csapatként, ha kell, egy-két pontonként tudjuk összeraknia képletet.

Nem remegtek meg a kezek

– Az ötödik játszma mindig egy orosz rulett, fej-fej mellett haladtunk, ilyenkor az dönt, hogy ki bírja jobban az idegek csatáját. Szerencsére senkinek sem remegett meg a keze és nyomás alatt sem omlottunk össze. Ezeket a pozitív érzéseket fel kell dolgozni, elraktároznunk és ebből kell majd építkeznünk. És, persze, leszűrni a tapasztalatokat, hiszen ettől jobban és összeszedettebben kell játszanunk. Nincs sok időnk örülni ennek, hiszen csütörtökön újabb rangadón kell bizonyítani a Vasas ellen, remélhetőleg lelkes és népes közönség előtt – így Hollósy László.

Ami a mérkőzést illeti, csütörtökön este nyolckor kezdődik a Vasas vendégjátéka a Continental Arénában.

Forrás:szon.hu