Hasznos mérkőzések Szlovákiában

Már körvonalazódik, hogy milyen posztra szeretne légióst a nyíregyházi csapat.

Javában készül a következő szezonra a Hübner Nyíregyháza BS. Az NB I./B-s férfi korsárlabdacsapat pénteken és szombaton a szlovákiai Svit vendégeként játszott egy-egy meccset, és bár mindkét találkozón alulmaradt, nincs ok szégyenkezésre, hiszen légiósokkal felálló első osztályú együttes volt az ellenfél.

Az újak is jól haladnak

– Nyilván erősebb csapat a Svit, hiszen az előző szezonban az élvonal negyedik helyén végzett – értékelte a hétvégét Siska János vezetőedző. – Arra jó volt ez a két meccs, amiért mentünk: tudtunk gyakorolni, mindenki játszott, az újak egyre jobban beilleszkednek, kezd kialakulni a csapat szerkezete, egyre inkább látjuk, hogy ki milyen poszton tud játszani. Az első napon egy teljes félidőn át tudtuk tartani az ellenfelet, utána jött ki a különbség, a második mérkőzésen ezt kitoltuk a harmadik-negyedik negyedig. Hasznos meccseket játszottunk.

– Szerencsére sérülésmentesen lehoztuk az elmúlt napokat – folytatta a tréner. – Három nap, három mérkőzés fizikailag elég kemény próbatétel, de a csapat jó állapotban van, és lesz is még ennél jobb. A felkészülés felén túl vagyunk, de a szezon csak egy hónap múlva kezdődik, úgyhogy van még idő mindenre.

Máté a felnőttekkel is játszik

Például légióskeresésre. A vezetőedző azt mondja, körvonalazódik, hogy milyen posztra szerződtetnek majd külföldi játékost, a szakmai stáb a következő napokban eszerint kezdi el felmérni a piacot.

A csapat szerdán Tiszaújvárosban játszik újabb felkészülési mérkőzést, és a héten talán Debrecenbe is átlátogat szurkolni: Mokánszki Máté a magyar csapattal a 3×3-as ­World Tour versenyen vesz részt kedden, majd csütörtökön és pénteken az U23-as válogatott tagjaként lép pályára a Nemzetek Ligája keretein belül.

MK, www.szon.hu