Nagy csata lesz – csütörtökön Röplabda Magyar Kupa döntő a Continental Arénában!

Csütörtökön rendezik Nyíregyházán a női röplabda Magyar Kupa döntőjét és a bronzmérkőzést. Az aranyéremért a Fatum és a Vasas csap össze. A nyírségiek az elmúlt két évben megnyerték a sorozatot. 

2009 óta először rendezik külön a férfi és a női röplabda kupafinálét. Előbbi helyszíne Kecskemét, míg utóbbit csütörtökön a Continental Arénában tartják. A nyíregyházi programot a bronzmeccs nyitja, majd 19.30-tól kezdődik a kupadöntő. A Fatum Nyíregyháza az elmúlt két évben megnyerte a sorozatot, így címvédőként léphet pályára a Vasas ellen, mely a Bajnokok Ligájában képviselte Magyarországot az elmúlt hónapokban, és komoly játékerőt képvisel. 

A nyíregyházi csapat a múlt héten maratoni hosszúságú meccset vívott a Mladost Zagrebbel a CEV Kupában, de már sikerült kipihenni a fáradalmakat. Mindenki bevethető, a vezetés pedig abban bízik, hogy hazai pályán megnyeri a kupát a Nyíregyháza. 

– Zsinórban a harmadik kupagyőzelemnek örülhetnénk, és remélem megtöltjük a lelátókat. Bízom abban, hogy hazai sikerrel zárul majd a döntő – mondta Kőhalmi Richárd a Nyíregyházi Sportcentrum ügyvezetője. 

A napijegyek 2000 forintba kerülnek, és ebben a bronzmérkőzés is benne van. Fontos tudni, hogy a Fatum meccsre szóló bérletek ezúttal nem érvényesek. Az arany és a bronzmérkőzés között teqvoly bemutatóra kerül sor, amely a teqball röplabdás változata. Ebben a sportágban tavaly már világbajnokságot is rendeztek hazánkban. A szabályokat többek között Kertész Róbert, a férfi ülőröplabda-válogatott játékosa, a 2019-es év ülőröplabdázója ismerteti, míg a bemutatón Veres Péter, korábbi sokszoros válogatott, Bajnokok Ligája-döntős, Eb-résztvevő, egykori kiváló röplabdázó is részt vesz.

D.L., www.nyiregyhaza.hu