SITKU ERNŐ EMLÉKTORNA

Jótékonysági kosárlabdatornát rendeznek Nyíregyházán, tisztelegve a tragikus hirtelenséggel elhunyt sportikon, Sitku Ernő emléke előtt.

A versenyen négy csapat méretteti meg magát: az A csoportból az Atomerőmű SE , a DEAC, az NB 1/B piros csoportból pedig a Budapesti Honvéd SE, valamint a házigazda Hübner Nyíregyháza BS.

A kétnapos tornán Sitku Ernő korábbi játékostársai, az 1999-es EB csapata, valamint egykori és jelenlegi válogatott kosárlabdázók is részt vesznek.

A helyszíni kommentátor Knézy Jenő lesz.

A részletes programról Dr. Mohácsi Máté a Nyíregyházi Élsport Nonprofit Kft ügyvezetője nyilatkozott a sajtó képviselőinek.

  • Azokkal vettük fel a kapcsolatot, ahol Ernő korábban megfordult a pályafutása során. Örömünkre szolgált, hogy valamennyien a felkért játékosok és csapatok közül igent mondtak, és elfogadták a meghívásunkat a tornára. A verseny szeptember 3-án csütörtökön a DEAC-Atomerőmű SE összecsapással kezdődik, majd az ünnepélyes megnyitó után – a kosárlabda rajongók örömére – pályára lép az egykori 1999-es EB csapat a Sitku Ernő Dream Team-re keresztelt egykori játékostársakból összeállított „álomcsapat” ellen. Péntek délelőtt gyertyagyújtással és koszorúzással tisztelgünk Ernő emléke előtt, délután pedig 15.45-től folytatódnak a mérkőzések – tette hozzá Mohácsi Máté.  

A belépőjegyekből befolyt összeget jótékonysági célokra fordítják: Sitku Ernő két gyermekének sportpályafutását szeretnék támogatni a verseny szervezői.

Helyszín: Continental Aréna

Időpont: 2020.szeptember 3-4.

 Program

Szeptember 3. csütörtök

·         15:00 DEAC – Atomerőmű SE

·         16:45 Ünnepélyes megnyitó

·         17:30 Az 1999-es EB csapata vs. Ernő Dream Team

·         18:45 Budapesti Honvéd SE – HÜBNER Nyíregyháza BS

Szeptember 4. péntek

·         15:00 Mérkőzés a 3. helyért

·         17:30 Döntő

·         19:15 Ünnepélyes eredményhirdetés

Fotó: Szarka Lajos, www.nyiregyhaza.hu