Ijedt nyuszik módjára játszottak
Ijedt nyuszik módjára játszottak

A Debrecen lehetőségei összehasonlíthatatlanul jobbak, de ekkora különbség talán nincs a csapatok között, mint amennyi a szombati kosárlabda-bajnokin kialakult…

A Debrecen lehetőségei összehasonlíthatatlanul jobbak, de ekkora különbség talán nincs a csapatok között, mint amennyi a szombati kosárlabda-bajnokin kialakult.

Itt volt a nagy esély, hogy komoly nézőszám előtt, komoly csapat ellen mutassa meg tudását a Nyíregyháza Blue Sharks. A szombati NB I B csoportos bajnoki aztán balul sült el, a Kék Cápák 100–64-re kaptak ki a Debrecentől, amely már teljesen más csapat, mint amelyik megkezdte a bajnokságot. A mostani teljesítménye alapján joggal tart igényt a feljutásra, ugyanakkor az is kiderült, a nyíregyházi csapat szintje még messze van ettől.

– Azon dolgoztunk, hogy minél több szurkoló legyen a meccsen, aztán előrukkoltunk ezzel a gyenge teljesítménnyel – mondta Siska János, a nyíregyháziak edzője. – Kedden a szezon legjobb játékát nyújtva nyertünk a Hódmezővásárhely ellen, négy napra rá pedig a leggyengébbel simán kikapunk. Mégis leginkább az az elfogadhatatlan, hogy ijedt nyuszik módjára játszottunk. Gyenge volt a védekezésünk, száz pontot még a Debrecentől sem szabadna kapnunk, hazai pályán főleg. Valamivel másabb lett volna a helyzet, ha tudunk készülni az „új” DEAC-ból, de erre nem kaptunk lehetőséget, mert a legutóbbi meccsük felvétele valamilyen okból nem ketült fel a szövetségi rendszerbe. Ugyanakkor azt is tudni kell, a DEAC költségvetése a többszöröse a miénknek, de ekkora különbség talán nincs a két csapat között, mint amennyit a szombati eredmény mutatott. Megyünk tovább, pénteken következik a tiszaújvárosi meccsünk, amely ugyancsak rangadónak nevezhető.

Forrás:szon.hu