A felsőházról szól ez a mérkőzés
A felsőházról szól ez a mérkőzés

A pillanatnyi tabella és a jelenlegi erőviszonyok alapján nagyon úgy tűnik, hogy a férfi NB I B Keleti csoportjának első négy helyéből három (Miskolci EAFC, Vásárhelyi KS, Debreceni EAC) már elkelt…

Legfőbb ellenlábasa, a Honvéd otthonába utazik vasárnap a Nyíregyháza Blue Sharks.

A pillanatnyi tabella és a jelenlegi erőviszonyok alapján nagyon úgy tűnik, hogy a férfi NB I B Keleti csoportjának első négy helyéből három (Miskolci EAFC, Vásárhelyi KS, Debreceni EAC) már elkelt. A felsőházat érő negyedik pozícióért két csapat, az azonos mérleggel rendelkező Nyíregyháza Blue Sharks és a Budapesti Honvéd versenyez. Akkor ezek szerint a két csapat vasárnapi, fővárosban esedékes mérkőzése el is döntheti a negyedik helyezés sorsát?

– Egyértelműen – felelte Siska János, a Kék Cápák vezetőedzője. – Az a csapat, amelyik megnyeri ezt a meccset lépéselőnybe kerülhet, és a sorsolás ismeretében meg is tarthatja azt, bár lehetnek még meglepetések. Nálunk mindenki tisztában van a mérkőzés jelentőségével, jó a hangulat, abszolút bizakodóak vagyunk. Olyan játékra törekszünk majd, mint legutóbb az Eger ellen, vagyis a jó védekezésből szeretnénk gyorsan támadni. Mindezt idegenben is meg lehet valósítani, ez Tiszaújvárosban is bebizonyosodott. Ha pedig felállt védelem elleni játékra kényszerülünk, akkor érzésem szerint a palánk alatt fölényben lehetünk. Arra lesz szükség, hogy mindenki hozzátegye a magáét a csapatjátékhoz, a kezdősor tagjai mellett a kispadról érkezők is. A Honvédban sok a fiatal, de mégis olyan játékos, akik évek óta ebben az osztályban játszanak, itthon nyolc ponttal sikerült felülmúlnunk őket, és győzelemre készülünk vasárnap is.

Forrás:szon.hu