Az igen szűk körbe tartoznak Dél-Koreában
Az igen szűk körbe tartoznak Dél-Koreában

A péntektől vasárnapig a Continental Arénában, Európa-liga-csoportmérkőzéseken fellépő férfiválogatottunk tizenötös keretéből klubszinten kilencen ütik a labdát külhonban. Ketten, Baróti Árpád és Pádár Krisztián…

Száz jelöltből választottak ki hét légióst az ázsiai országban, közöttük két magyart is.

A péntektől vasárnapig a Continental Arénában, Európa-liga-csoportmérkőzéseken fellépő férfiválogatottunk tizenötös keretéből klubszinten kilencen ütik a labdát külhonban. Ketten, Baróti Árpád és Pádár Krisztián is Dél-Koreában szerepelnek, ami innen nézve azért egzotikus helynek számít.

– Teljesen más körülmények között játszhatunk odakint, mint itthon – mondta a Vuri Card Szöul játékos, Pádár Krisztián, aki két és fél évvel ezelőtt, a juniorok világbajnoki selejtezőjén is játszott már Nyíregyházán. – A közönség miatt a fővárosban játszottunk, de a csapat bázisa Incshonban volt, a két város nagyjából egyórányi buszútra fekszik egymástól. A színvonal kimondottan jó, a bajnokság végefelé pedig már öt-hatezer ember volt kíváncsi a meccseinkre. Mindent elmond a körülményekről, hogy csak az edzőcsarnokunk négyszer-ötször akkora volt, mint a nyíregyházi csarnok. Szinte végig edzőtáborban tartózkodtunk, rengeteget gyakoroltunk.

A hétcsapatos dél-koreai bajnokság egyik sajátossága, hogy klubonként egyetlen légiós foglalkoztatható. Ebbe a szűk körbe bekerülni azért nem akármilyen megbecsülést jelent.

– Baróti Árpinak, a Szuvon Kepco játékosának a mostani volt a második szezonja, nekem csak az első, de mindketten maradunk még egy-egy évet – így a 20 éves ütőjátékos. – A válogatás úgy működött, hogy száz játékos utazott ki a börzére, első körben negyven röplabdázóra szűkítették a keretet, majd közülük választottaki ki a csapatok egyet-egyet. Nagy elismerést jelentett bekerülni ebbe a szűk körbe, és minden értelemben megéri oda tartozni, ezért is döntöttünk a maradás mellett.
És a válogatott? Mire lehet képes a csapat az Európa-ligában, amelynek második fordulóját Nyíregyházán rendezik?

– A világbajnoki selejtezők előtt kapcsolódtam be a munkába, és bár a tallinni tornán szoros meccseket játszottunk, sajnos több nyerhető meccset is elveszítettünk – mondta Pádár Krisztián. – Juan Manual Barrial szövetségi kapitány és Veres Péter csapatmenedzser irányításával remek munkát végzünk, a fegyelem is nagyobb, mint korábban, bízom benne, hogy ennek a nyíregyházi tornán győzelmekben is meg lesz a látszatja.

Forrás:szon.hu