Hideg van, de minden szép és jó!
Hideg van, de minden szép és jó!

A magyar női röplabda válogatott – Doha és Adelaide érintésével – szerencsésen landolt Ausztráliában, ahol a World Grand Prix harmadik vonalának zárófelvonását rendezik. A mieink veretlenül, mi több makulátlan mérleggel…

Akár előrehozott döntőnek is tekinthető a magyar-francia összecsapás Canberrában.

A magyar női röplabda válogatott – Doha és Adelaide érintésével – szerencsésen landolt Ausztráliában, ahol a World Grand Prix harmadik vonalának zárófelvonását rendezik. A mieink veretlenül, mi több makulátlan mérleggel, hat győzelemmel kvalifikálták magukat a küzdelemsorozat négyes döntőjébe.

Szó se róla, a lebonyolítás – miként azt korábban taglaltuk – meglehetősen érdekes, egyben felettébb furcsa. A Fatum-Nyíregyháza játékosát, Villám Lillát a túra során eddig kétszer bevető nemzeti együttes ugyanis a fináléba jutásért – szombaton – az ugyancsak csoportelsőként érkezett Franciaországgal találkozik, míg a másik ágon a jóval halványabban szerepelt, a házigazda, így automatikus résztvevő ausztrálok Venezeulával mérkőznek. Csak halkan tesszük hozzá, Villám Lillák mindkét utóbbi gárdát simán verték az előcsatározások során. Ez van, ezt kell szeretni. A mindent eldöntő összecsapást, a két párharc nyerteseinek meccsét vasárnap játsszák. A tét pedig nem más: a canberrai esemény győztese jogot szerez arra, hogy egy fokkal feljebb, a tizenkét együttest számláló második vonalban induljon.
– Csütörtök este, 22 óra körül érkeztünk meg a szállodába, nagyon fáradtan, megviselt mindenkit az egy nap utazás – adott hírt magáról és a csapatról Villám Lilla. – A Venezuela-Budapest-Ausztrália útvonal meglehetősen hosszú volt, péntek reggel volt egy kis kondi és átmozgató edzés. Nagyon jó a csarnok, a szállás, egyáltalán környezet, csak dicsérni lehet mindent. Az időjárás kicsit furcsa, a 30 fokból eljönni az Ausztrál télbe, itt jelenleg öt fok van, éjjel pedig fagy, de ezzel együtt szép az idő és kicsit jól esik ez a hűvösebb idő is. A pályán pedig reméljük a legjobbakat.

Forrás:KM-KT