Kupadöntő – bejutott a fináléba a Fatum Nyíregyháza női röplabda együttese!

Előnnyel várhatta a visszavágót a női röplabda Magyar Kupa elődöntőjében a Fatum Nyíregyháza, így a címvédőnek két szett megnyerése is elég lett volna ahhoz, hogy a fináléba jusson.

Tudta ezt a vendég Jászberény is, ezért az első játszmában mindent megtett annak érdekében, hogy nyílt maradjon a párharc. Sokáig fej-fej mellett haladtak a csapatok, de 23-23 után a hazaiak jutottak szettlabdához, és Victoria Pilar értékesítette is azt, így nyerte a játékrészt a Fatum.

Mivel csak matematikai esélye maradt a folytatásban a vendégeknek, így Makai Péter – szem előtt tartva, hogy pénteken az MTK ellen bajnokit játszik a Jászberény – a fiataloknak adott lehetőséget, és lecserélte légiósait.

Ez látszott is a második szettben, mert a Fatum nagy fölényben játszott, és 25-11-re nyerte a játszmát. A harmadik felvonásban már nyírségi oldalon is mindenki lehetőséget kapott, így az új olasz feladó is bemutatkozhatott, és végül 25-18-ra nyerte ezt a játszmát, és ezzel 3-0-ra a találkozót is a hazai csapat. A Magyar Kupa döntőt februárban épp Nyíregyházán rendezik, a Fatum ellenfele pedig a Vasas lesz, míg a bronzmeccsen az Újpest és a Jászberény találkozik. 

Fatum Nyíregyháza – Jászberény 3-0 ( 23, 11, 18)