Alapszakasz győztes a Fatum-Nyíregyháza csapata

A női röplabda Extraliga alapszakaszának utolsó mérkőzésén a FATUM Nyíregyháza a DVTK csapatát fogadta. A tét az volt, ha győz a csapat, akkor első helyről várhatja a rájátszást. Ez azért is fontos, hiszen a versenykiírás szerint elsőként választhatnak majd ellenfelet. A mérkőzés ennek megfelelően indult, és hiába csúsztak be kisebb bizonytalanságok, magabiztosan nyerték az első játszmát a nyíregyháziak. A második felvonás eleje viszont a diósgyőrieknek sikerült jobban, de 9-9-nél egyenlítettek, és végül a remekül játszó Neira Ortiz és Lacombe Zsófia ponterős játékával hoztuk a második játékrészt. A harmadik szettben Pintér Andrea blokkolt egymás után többször is, ez pedig alaposan elvette a borsodiak kedvét. Németh Szabolcs vezetőedző ekkor már több variációt is kipróbált a csapatösszeállításnál. Végül magabiztosan hozták a kötelezőt, és 3-0-ra győztek, ami azt is jelenti, hogy vélhetően ismét a Diósgyőr csapata ellen játszák a rájátszás első körében.

Fatum-Nyíregyháza-Diósgyőr 3:0 (18, 14, 16)
Continental Aréna, zárt kapuk mögött, v.: Bátkai-Katona, Halász.
Nyíregyháza: Pintér 10, Najdic 2, Radosová 4, Ortiz Ruiz 11, Lacombe 16, Vaszileva 7. Csere: Tóth F., Tóth D. (liberók), Klaric 9, Lászlop 3, Fuchs, Francesco. Vezetőedző: Németh Szabolcs. DVTK: Kountoura 2, Mojca 7, Kiss 3, Beddingfield 5, Horton 3, Szajkó 2. Csere: Dömsödi, Kundrák (liberók), Kovács 1, Egri 4, Tóth R. Vezetőedző: Toma Sándor.

Németh Szabolcs: Nagyon örülök a mai eredménynek. Összességében elégedett vagyok a csapatom játékával. Hiányérzetem csak a mérkőzés középső szakaszában tapasztalt bizonytalanságok miatt van. Ezeket a hibákat a rájátszásban már nem engedhetjük meg magunknak. Ezzel a győzelemmel sikerült első helyen zárni a 2020/2021 -es Extraliga alapszakaszt. Ez persze csak részsiker ahová megérkeztünk. Ami most velünk történik az egyfajta visszajelzés arról, hogy a célok, amiket kitűztünk magunk elé a bajnokság elején reálisak, és ha ezen az úton haladunk tovább akkor révbe érhetünk. Nincs megállás, hiszen a jövő héten Magyar Kupa mérkőzést kell játszanunk, február harmadik hetében megkezdjük a bajnoki rájátszást.