Bosszantó pontvesztés a végén – Az utolsó másodpercekben kapott gólt az NYKC

A Vecsést fogadta a férfi kézilabda NB-I/B-ben a Nyíregyházi KC. A mérkőzés elején sokáig szoros volt az állás, de 7-7 után robbantott az NYKC. Gadnai egymás után több lövést is hárított, elől pedig Varga és Erdős is rendre pontosan célzott, így egy 5-0-s rohammal megléptek a mieink. A szünetben 19-11-re vezetett a Nyíregyháza, és jellemző a támadások hatékonyságára, hogy 23 lövésből szerezte a 19 gólt a csapat. Fordulás után folyamatosan olvadt az előny, majd Munkácsi a harmadik kiállítását is megkapta. Az utolsó három percben már csak két gól volt a különbség, majd Félegyházi is betalált, így izgalmas volt a végjáték. Vasas válaszolt hazai részről, de Újvári is gól lőtt, sőt 3 másodperccel a vége előtt ismét eredményes volt, így döntetlen lett a végeredmény. 

Nyíregyházi KC-Vecsés 31-31 (19-11) 

Nyíregyháza, zárt kapuk mögött, v.: Fibec, Herbák.

Nyíregyháza: Gadnai – Erdős 6, Takács 5, Fábián 5, Munkácsi 1, Varga 10/2, Vasas 4. Csere: Nagy (kapus), Baráth, Csikós, Lengyel. 
Edző: Bozidar Bursac

Kiállítások: 16, illetve 8 perc

 Hétméteresek: 2/2, illetve 5/4

Dankó László, www.nyiregyhaza.hu